A Facebook kirúgta a harvardos gyakornokát, mert csinált egy appot, ami felhívta a figyelmet egy súlyos hibára

Májusban Aran Khanna, a Harvard számítástechnika és matematika szakos diákja, aki a Facebooknál gyakornokoskodott, készített egy Google Chrome-kiegészítőt, a Marauder's Mapet.

Ez egy súlyos személyiségi jogi hibát használt fel a Facebookban, az akkori Facebook Messengerben ugyanis alapból megadtuk a tartózkodási helyünket annak, akivel éppen chateltünk, még akkor is, ha amúgy nem az ismerősünk. A kiegészítővel méterre nyomon lehetett követni azt, akivel beszéltünk, és még ábrázolta is.

Balra a Marauder's Map, jobbra Aran Khanna (Forrás: Gawker)

Khanna a Medium.com-on írta meg az észrevételét, és az app gyorsan nagyon népszerű lett: 85 ezren töltötték le, és írt róla a Guardian, a Daily Mail, a Huffington Post és egy csomó másik oldal. Három nappal az app megjelenése után viszont Khanna visszavonta az egészet, miután a Facebook rászólt, és a cég eltiltotta attól is, hogy beszéljen a sajtóval.

A Facebook egy héttel később frissítette a Facebook Messengert, és eltüntette a hibát. Bár azt állítják, már korábban dolgoztak rajta, Khanna szerint csak a nyilvános botrány volt elég ahhoz, hogy a cég cselekedjen, és javítsa ki a privacy-beállításokat. A Facebook szóvivője szerint a gyakornokot állításával ellentétben azért rúgták ki, mert visszaélt a felhasználók adataival. (Ők persze nem szoktak.)

Fotó: Justin Sullivan / Getty Images

„A jövő adatvédelmi őreinek mindig külsősöknek kell lenniük?”

– tette fel a kérdést Aran Khanna, aki a blogján számolt be az egész procedúráról. Az oldalán olvasható életrajza alapján egyébként nagyon okos, úgyhogy nyilván nem került padlóra a történtektől. (Business Insider, Gawker)