Leértékelték 2-3 százalékkal és rugalmasabban határozzák meg a jövőben az eddiginél a jüan árfolyamát a kínai jegybanknál – jogosan lehet erre a legtöbb ember reakciója az, hogy

"na és?"

Ez tényleg eléggé technikai részletkérdésnek tűnik egy távoli országból – pláne egy ilyen extrém látványos robbanáshoz képest, ami a világ egyik legnagyobb kikötőjét tette talán hetekig használhatatlanná –, mégis egy olyan jelentős döntésről van szó, ami komoly hatást gyakorolhat az egész világgazdaságra.

Kézben tartott dolgok

A kínai deviza árfolyamát nem a piac, hanem a kínai jegybank tartja kézben: eddig minden nap bemondott egy árfolyamot, amin kész volt átváltani a dollárt. Ennek az árfolyamnak a meghatározásakor nem foglalkoztak túlzottan azzal, hogy mit gondol a piac – volt, hogy hagyták nagyon lassan erősödni a pénzt, de például a legnagyobb piaci felfordulás idején, 2008-2009-ben is a dollárhoz szegezték a jüant:

Persze a jüan árfolyamának kézben tartása nem nehéz feladat a hatóságoknak, hiszen a most épp 3,7 ezermilliárd dollár devizatartalékuk hosszú ideje a legnagyobb a világon; ez az óriási pénzhalom két évtizednyi külkereskedelmi többlet eredménye.

Annak, hogy a jüant lassan erősödni hagyták 2014 elejéig, több oka is volt. Muszáj volt erősödnie, hogy megakadályozzák a tőke kiáramlását, másrészt elősegítette a kínai gazdaság szerkezetváltását. De az is fontos volt, hogy ez lassan történjen, mert egy gyorsabb felértékelődés (ami, ha piaci alapon határozódott volna meg az árfolyam, mindenképp megtörtént volna a korábbi években) tönkrevágta volna a kínai gazdaság hagyományos motorja, az exportszektor versenyképességét.

Most ez változni fog, de azért nem radikálisan.

Az új rendszerben a jegybanki jüanárfolyam mindig az előző napi zárás lesz. De továbbra is kézben tartják a dolgokat: 2 százaléknál jobban nem lehet eltérni a megadott hivatalos árfolyamhoz képest.

Lassulás, eladósodás, átláthatatlanság

A legtöbben azért aggódnak most, mert a jüan leértékelése egy újabb jele annak, hogy Kínában nem mennek jól a dolgok. Főleg azért, mert éppen azt követően jött a hír a leértékelésről, hogy az export visszaesett, az ipar növekedése lelassult, és a devizatartalék is háromszázmilliárd dollárral esett. Félő, hogy Kína a leértékelést is be akarja vetni gondjainak orvoslásához. De mik is ezek?

A legnagyobb gondja Kínának az, hogy a gazdaság – legalábbis valami varázslatos módon megvalósított szerkezetváltás nélkül – nem növekedhet örökké olyan ütemben, mint az utóbbi másfél évtizedben. Több okból sem.

Egyrészt nem lehet többet exportálni annál, mint amire kereslet van. A világ Kínán kívüli része márpedig lényegesen lassabb ütemben nőtt, mint Kína. Ezért egyértelművé vált a kínai pártvezetés számára is, hogy meg kell változtatni a gazdaság növekedésének szerkezetét, és az exportra termelő feldolgozóipar helyett egyre nagyobb mértékben a belső piacot kiszolgáló szolgáltatásokra kellene átállni. A kínai iparban – a hajógyártástól kezdve az acéliparon át a napelemgyártásig – rengeteg szektorban egyébként is túlkapacitás alakult ki, annyira sok volt a beruházás.

Az új fajta növekedési szerkezetben viszont nem lehetett már olyan látványos növekedési sebességet elérni, mint amikor még futtatták fel az exportorientált modellt. Ez látszik is azon, hogy ha lassan is, de évek óta folyamatosan lassul a kínai GDP növekedése. Ezen most már négy éve mindenféle élénkítő húzásokkal próbálnak segíteni. Például csak idén négyszer kamatot csökkentettek, és ugyanennyiszer lazítottak a bankok kötelező tartalékolási rátáján (amivel pénzt szabadítanak fel nekik, amiből hitelezni tudnak), továbbá az önkormányzatok pénzfelvételi hajlandóságát is ösztönözni próbálták.

De ezeknek a lépéseknek is megvannak a hátulütői. Korábban, a gyorsabb kínai növekedés éveiben úgy becsülték, hogy 1 egységnyi hitel 4 egységnyi többletkibocsátást hoz Kínában. Azóta viszont az adósság növekedése egyre nagyobb, a GDP növekedése pedig egyre kisebb lett, így most már ott tartunk, hogy az 1 egységnyi többletadósság 1-nél kevesebb GDP-bővülést hoz.

A válság óta Kína adósodott el a leggyorsabb ütemben az összes nagy gazdaság között,

ha nem számoljuk az eurózóna nagy GDP-csökkenést elszenvedő problémás országait, Spanyolországot, Írországot és Görögországot. 2000-ben még a GDP 121 százalékát tette ki az összes kínai adósság (állam, vállalatok, háztartások), ez mára 282 százalékra emelkedett.

Különösen a vállalatok és az önkormányzatok adósodtak el, ráadásul gyakran teljesen áttekinthetetlen körülmények között. Ezért a pontos számokat még mindig csak becsülni lehet. Az áttekinthetetlenség csak ront a helyzeten, mivel úgy a veszélyek nagyobbnak is tűnhetnek, mint valójában.

Globális tartalékdeviza vagy páriastátusz

Hiába vannak Kínának vitathatatlanul nagy problémái, az utóbbi időben nagy erőfeszítéseket tettek, hogy bekerüljenek a globális metapénz, az SDR kosarába. Ennek főleg szimbolikus, politikai okai vannak, a kínai vezetés most már szeretné elfoglalni a helyét a világ legnagyobb játékosai között. Részben ezzel is indokolták a jüan mostani leértékelését – hiszen az IMF megköveteli, hogy az SDR kosárba tartozó devizák árfolyamait a piac határozza meg, ne néhány pártvezető vagy jegybankár.

A mostani lépés viszont túlságosan úgy tűnhet, mintha az SDR csak ürügy lenne, és valójában az exportversenyképességet szeretnék javítani a lépéssel – ahogyan azt tették nagyon sokáig. Ez viszont egészen komoly következményekhez vezethet, akár ha feszült lesz az amerikai-kínai viszony a kereskedelempolitikában (már eddig is rengeteg amerikai politikus nyilatkozott elítélően a kínai lépésről), akár akkor, ha a környékbeli országok is követik Kína példáját, és versenyszerű leértékelésbe kezdenek.