Magyarországon az elmúlt tíz évben, a Jobbik felemelkedésével magunk is megismerkedhettünk a jelenséggel, hogy

mennyire népszerű lehet valaki, aki amúgy társadalmilag nagyjából elfogadhatatlan nézeteket vall, előítéletes, diszkriminatív, nőgyűlölő, vagy szimplán bunkó.

A Jobbik sikerében ugyanis kimondottan nagy szerepe van annak az egyszerű ténynek, hogy vezetőik megszólalásait a közönség

őszintének tartja.

Amiben van is valami, főleg, ha ezeket a megszólalásokat összevetjük a politikai fősodor kimértebb nyilatkozataival. Hogy ez a fajta kommunikáció mennyire sikeres, azt mindennél jobban jelzi, hogy a kormányzati propaganda is átvette a stílust:

a hivatalos bevándorlásellenes kampány ezért is igyekszik a legzsigeribb félelmekre és érzelmekre hatni, félredobva a politikai korrektség béklyóját.

De miért sikeres ennyire a politikai inkorrektség?

Most, hogy az Egyesült Államokban pillanatnyilag

egy nőgyűlölő, rasszista bunkó

a legnépszerűbb republikánus elnökjelölt, Melanie B. Tannenbauk, a Scientific American pszichológia-doktorandusz szerzője megvizsgálta a politikai inkorrektség sikerének titkát, vagyis azt, hogy

miért tartjuk hitelesebbnek, ezért vonzóbbnak az olyan sötét parasztokat - amilyen például Donald Trump is - a kimért és óvatosan fogalmazó "profi" politikusoknál,

már azon túl, hogy a közönség egy része a vonatkozó felmérések szerint maga is előítéletes, vagyis eleve nyitott ezekre a nézetekre.

A sátán is jobb az ismeretlennél

Az emberek különböző mértékben tolerálják a bizonytalanságot. Azok, akik kevésbé, azok között szignifikánsab többen sorolják magukat a konzervatívok táborába - ami logikus is, hiszen a konzervatív politikai ideológia lényege, hogy lehetőleg kerüljék a változást:

ha nincs elromolva, nem kell megjavítani,

vallják. A bizonytalanságtolerancia-kutatás úttörői, így 1948-as alapművében Else Frenkel-Brunswik is megállapította, hogy a bizonytalanságot kevésbé tolerálók inkább vonzódnak a nemi szerepek duális felosztásához - tehát nem igazán fogadják el a nem és a gender kettősségét és a genderek közötti átmeneteket, amikről részletesen tájékozódhat Nagy Genderszótárunkból -, és általában is inkább fogadják el a hagyományos párkapcsolatokat.

A kutatások legérdekesebb eredménye viszont az, hogy a változástól ódzkodók

inkább a kevésbé kedvező, de legalább biztos végeredményt választják a bizonytalan, de valószínűleg kedvezőbb végeredménnyel szemben.

Ez az alapproblémára vonatkoztatva azt jelenti, hogy a közönség, legalábbis annak változástól ódzkodó része vonzóbbnak találhatja azokat a politikusokat, akik

ugyan visszataszító baromságokat beszélnek, de ezt megbízhatóan teszik, vagyis MINDIG visszataszító baromságokat beszélnek.

Ezek a politikusok ugyanis

őszintének

tűnnek, illetve ragaszkodni szoktak saját hülyeségükhöz.

És ezen a percepción az se változtat, ha amúgy ezek a politikusok gyakran váltogatják nézeteiket. Ahogy Donald Trump is, aki most adócsökkentést ígér a leggazdagabbaknak, pedig a gazdasági világválság elején még a leggazdagabb 1 százalék teljes vagyonára kivetett, rendkívüli 14,5 százalékos különadóból akarta finanszírozni az amerikai államadósság visszafizetését.

De vegyünk közelebbi példát. Orbán Viktor miniszterelnököt aligha lehet szigorú elvhűséggel vádolni, 27 éves politikai karrierje alatt viszonylag nagy gyakorisággal váltogatta nézeteit - hogy mást ne mondjak, 2008-ban még hevesen tiltakozott az ellen, hogy a kormány tíz évre titkosított megállapodást kössön Oroszországgal, hogy aztán hat évvel később harminc évre titkosított szerződést kössön az oroszokkal a paksi atomerőmű bővítéséről.

Ő idén nyáron azzal állította meg pártja népszerűségvesztését, hogy szélsőségesebb hangra váltott:

nyilatkozataiban a bevándorlókat terroristáknak, bűnözőknek nevezi, akiktől meg kell védeni a hazát és Európát.

Ahogy korábban is gyakran megosztó kijelentésekkel igyekezett egybetartani pártja táborát, fokozva ezzel az összetartozás érzését híveiben. Ezeknek a kijelentéseknek másik vetülete is van. Orbán ilyen, megosztó, sokakat felháborító nyilatkozatairól még ellenfelei is elhiszik, hogy őszinték.

Hogy tényleg ezt gondolja.

A kulcs ebben az esetben maga a politikai inkorrektség. Azzal, hogy ezek a politikusok nyiltan felvállalják civilizált körökben már lenézett és megvetett nézeteiket, sikerrel hitetik el magukról, hogy őszinték.

"Ő olyasvalaki, aki ki meri mondani az igazságot azokról a témákról, amiket a politikusok kerülnek."

Ezt a mondatot akár Vona Gáborról, Novák Elődről vagy a Jobbik bármelyik ismertebb politikusáról is írhatták volna, de pont Donald Trumpról írta a Reddit egyik felhasználója az egyik legérdekesebb aktuális subredditben, amiben felhasználók arról vallanak, hogy miért akarják Trumpot elnöknek.

Ez ismert pszichológiai jelenség, amit Robert Kraut már a hetvenes években vizsgált. Az ő példájában egy állásinterjú szerepelt, ahol a munkaadó arról kérdezte a jelentkezőt, hogy mit gondol a marihuánáról, de úgy, hogy kérdéséből egyértelműen kiderüljön, hogy ő maga elítéli azt.

Ha a jelentkező erre a kérdésre elutasítólag válaszolt, a munkaadó nem lehetett biztos a válasz igazságtartalmában. Ha viszont a jelentkező a munkaadó nyilvánvaló elutasítása ellenére is lelkesen beszélt a marihuánáról, akkor válasza igaznak tűnt:

ha valaki olyan kijelentést tesz, ami elüt a társadalmi normától, de legalábbis nem tűnik olyannak, ami a beszélő érdekét szolgálja, azt hajlamosabbak vagyunk hitelesnek tekinteni.

Vagyis azokat a politikusokat, akik közfelháborodásra okot adó kijelentéseket tesznek, őszintébbnek és hitelesebbnek tekintjük, mert nem gondoljuk, hogy ezek a kijelentéseik az érdeküket szolgálják. Így a szélsőséges politikusok természetes - előítéletes - szavazóbázisuknál szélesebb rétegeket képesek megszólítani. (Címlapkép: Win McNamee / Getty Images News)