Feljelentést tesz a NAV, miután zaklatták egy munkatársukat a Magyar Szigeten

politika
2015 augusztus 27., 07:53
comments 292

Kisebb balhé, sőt az RTL Klub tudósítása szerint

lincshangulat támadt a verőcei velencei Magyar Sziget fesztiválon,

ahol résztvevők körbevették és szidalmazták a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) jelenlévő és dolgozó munkatársait. A rendezvény még augusztus közepén volt, de csak most derült fény a feljelentésre, és került ki videó az esetről.

A NAV-osok a nyugtaadást ellenőrizték, erre a jelenlévők körbeállták és fotózni kezdték a hatóságiakat. Köztük volt Érpata jól ismert jobbikos polgármestere, Orosz Mihály Zoltán is.

A balhéra természetesen időben megérkezett Zagyva György Gyula,

volt jobbikos képviselő, a rendezvény főszervezője. A NAV és Zagyva most egymást gyanúsítják azzal, hogy fenyegetőleg léptek fel a másikkal szemben. Suller Attila NAV-szóvivő szerint "60-80 ember" vette körül munkatársukat, Zagyva szerint az adóellenőrök viselkedtek minősíthetetlenül.

Az RTL Klub nem felejtette el emlékeztetni a nézőit arra, hogy Zagyva volt az, aki 2010-ben ostorpattogtatással fenyegetett, majd egy faházba bezárt újságírókat a Magyar Szigeten, ami miatt tavaly jogerősen el is ítélték.

(RTL Klub)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.