Magyarország, 2015. Menekültkrízis. Önkéntes segítők, civil nők és férfiak százai, talán ezrei gondoskodnak a menekült emberek ellátásáról a magyar állam helyett.

Hagyományosan férfiközpontú és a nemi szerepekhez mereven ragaszkodó társadalmunkban a férfiak irányítanak, döntéseket hoznak, felügyelik a rendet, a nők pedig biztosítják a mindennapi élet zavartalanságát a háttérből.

Ha a férfiak úgy határoznak, hogy nem biztosítanak az országba egy szál ruhában érkező emberek számára az életben maradáshoz szükségesnél egy fikarcnyival sem többet, akkor nagyon úgy tűnik, hogy a nők azok, akiknek az emberségére elsősorban és biztosan számítani lehet.

Nők végzik a munka oroszlánrészét

A segítők ebben a krízisben is saját online kommunikációs csatornákat alakítottak ki, sőt létrehoztak egy menekültek informálódását segítő többnyelvű online felületet és mobilapplikációt is. A Migration Aid mellett több online közösség és Facebook-csoport (MigSzol, Segítsünk együtt a menekülteknek, hogy csak a nagyobbakat említsük) is rendszeresen posztolja és aktualizálja, hogy mire van szükség, és az adományokat hová lehet vinni.

Hivatalos statisztikák híján az informátorainkra kell hagyatkozzunk, akik egybehangzóan állítják, hogy a terepen dolgozók, és a legalsóbb szinteken dolgozó szervezők túlnyomó többsége nő. Szinte láthatatlanul végzik a munkájukat, mennek, mert szükség van rájuk, etetni, gondoskodni, ápolni, segíteni kell.

Sokan közülük rendszeresen, állandó segítőként vannak jelen a kulcsfontosságú pontokon, mások feliratkozás nélkül, ahogy idejük engedi, beugranak: adományok válogatására, osztására, szendvicskészítésre és csomagolására mindig szükség van.

Az egyik legnehezebb a nekünk megszólalók szerint a gyűlölködés feldolgozása. Az online koordinációban letiltható, kizárható a durvaság (valószínűleg mindenki tiltott le emiatt ismerőst a Facebook-on), de az utcán kivédhetetlen, megterhelő és nehezen feldolgozható, amikor kurvának, hazaárulónak nevezik, sőt, nem ritkán fizikai erőszakkal fenyegetik meg az embert.

Segítők gyerekekkel

Az önkéntesek között a nők is sokfélék. Mindenféle korú, vallású és családi állapotú, sőt állampolgárságú ember részt vesz a munkában, a magyarok közül rengeteg családanya (és persze családapa is) dolgozik a tanévkezdés idején, vagy szervezi a munkát otthon, gép előtt ülve. Nagyon sokan mondják azt is, hogy anyaként, szülőként nem tehetnek mást, mint hogy amennyire tudnak, segítenek.

A legtöbb magyar nő még teljesen eseménytelen hétköznapokon sem szívesen indul egyórásnál hosszabb útnak terhesen, kisgyerekkel, hiszen megtanulták, ilyenkor otthon a helyük, és hogy a tömegközlekedés mifelénk kicsit sem bababarát. Ehhez képest aluljáróban vajúdni és csecsemőt ápolni (úgy tudjuk ma is van egy szinte újszülött ikerpár az egyik budapesti aluljáróban), vagy napokig gyerekkel a kézben gyalogolni, erdőkben bujkálni, éhezni és megaludni, ahol lehet, rettegni, hogy szétválasztják a családot, egészen elképesztő vállalásnak és embertelen tehertételnek tűnik. Mindezt úgy, hogy sok menekült nő nem áll szóba idegen férfiakkal, nem engedni, hogy férfi orvos vizsgálja, mert őket erre nevelték.

Márpedig a nők és a gyerekek aránya egyre nő a menekültek között, és az Unicef adatai szerint a menekült nők 12 százaléka várandós.

Sok segítő tehát a gyerekeivel érkezik, a nagyobbakat bevonják, ők is osztják az ételt, a ruhát. Így történt ez péntek este is: az autópálya mellett mi is láttuk, hogy több gyerek is vitte a müzliszeleteket, ruhákat. Van az úgy, hogy menni kell. És számos család élte át, hogy ha olyanokhoz indulnak, akik karjukon a gyerekkel vágtak neki a Bécsbe vezető útnak gyalog, akkor elég nevetséges lenne azon görcsölni, hogy fektetési idő van-e a saját gyerekeidnek, vagy hogy későn értek haza.

Én csak...

Az egyik legdöbbenetesebb, hogy a legtöbb önkéntes, aki segítettek nekünk ennek a posztnak az elkészítésében, azzal kezdte, hogy

"… én csak ezt vagy azt csinálom, az igazi kemény munkát mások végzik."

Meg ne haragudjatok, de ez hülyeség. Ilyet ne mondjatok. Ti végeztétek el a munka oroszlánrészét, miközben a férfiak dominálta (=csak férfiakból álló) kormányunk taktikázott, tárgyalt, nyaralt, vagy épp góltotót rendezett.

Ha a menekültek ellátásában olyan arányban képviseltették volna magukat a nők, mint a kormányzati döntéshozatalban, annak humanitárius katasztrófa lett volna a vége már jó pár héttel ezelőtt.

Van egy dolog, amiben igazat kell adjunk Hoffmann Rózsának:

"Amivé a politika vált - nemcsak Magyarországon, hanem Európa-szerte -, az korántsem ad okot a derűre, mert sok benne az indulat, a harsányság, kiabálás, a gonoszság, a hazugság, agresszió. … Empátia nélkül emberek ügyeivel elég hibás dolog foglalkozni."

Kép: (MTI Fotó: Balogh Zoltán)

További nőkkel kapcsolatos híreket, érdekességeket találsz a feminfo facebook oldalán. Tetszik?