Nem akarom, hogy tönkretegyék azt a Magyarország-képet, amiben felnőttem

Rég volt ilyen rossz hangulat az országban. Legalábbis én nem emlékszem, mikor járta át utoljára ennyire a frusztráltság és az indulat a magyarokat. A menekültválság, ellentétben a szokásos politikai acsarkodással vagy az ország egyes részeit érintő természeti csapásokkal, tragédiákkal, csumáig átjárta a társadalom összes rétegét. Még 2006 őszén, mikor lángolt a tévészékház, vagy a vörösiszap-katasztrófa idején sem volt ilyen mértékig pattanásig feszült a hangulat.

A világ nagy, és a magyarok által szinte alig ismert gondjai-bajai átlépték az országhatárt, és teljesen érthető módon ez szinte mindenkit rossz érzéssel tölt el. A papoktól kezdve, az újságírókon, henteseken, diákokon, biztonsági őrökön, lomizókon át a dj-kig, mindenki rosszul alszik. Olyanok is a menekültkérdésen pörögnek, akik eddig egyáltalán nem nyilvánultak meg a közélet kérdéseiről, és olyanok is egymás torkának esnek, akik eddig nagyjából hasonlóan gondolkodtak a világról. Talán csak az embercsempészek nem forgolódnak álmatlanul. Nincs rá idejük.

Sokakat az ismeretlentől való félelem tesz indulatossá, és van akit a lelkiismeretfurdalás vagy az együttérzés és szánalom borít ki. Vagy ezek mind együttvéve. És ezért nem is lehet kárhoztatni minket. Hiszen mindennaposak az olyan esetek, amik nemcsak a közélet iránt érdeklődő, nagy lélekkel és igazságérzettel megáldott embereket, hanem szinte az egész világot megrendítik és felháborítják. Magyar rendszámos hűtőkocsiban borzalmas kínhalált halnak ártatlan emberek. Fehér Porscheból kiszálló férfi gyerekeket és nőket fenyeget meg, hogy gránátot dob rájuk, mert menekülteken segítenek. Kiborulva üvöltenek, és rázzák az öklüket a túlzsúfolt debreceni tábor lakói. Magyar operatőrnek elpattannak az idegei, és menekülő kisgyerekeket rúg fel a határban.

És ezek csak a szenzációs esetek.

A fáradt, ideges vagy rezignált menekültekről, rendőrökről, civilekről készült felvételek és rémtörténetek egész nap bombázzák az agyunkat és a lelkünket. És egyelőre úgy tűnik, sőt a kormány figyelmeztet rá, hogy még bőven nincs vége, lesznek ennél is durvább dolgok. Kivételesen hiszek nekik. Persze pont ők tehettek volna és talán még most is tehetnének, hogy ne csapjanak ilyen magasra az indulat és a gyűlölet lángjai. Sőt a gyűlöletmotort ők maguk rúgták be, miközben hasonlóan hatékonyan tolhatták volna az országot a szolidaritás irányába. Nem állt érdekükben.

A magyarok egy jól látható része a Facebookon vezeti le a feszültséget. Ott borzong, gyűjtést szervez, szánakozik, gyűlöl, uszít, vitatkozik.

Megzavarodott Magyarország.

Oda is beférkőzött a közélet, ahová eddig soha. Vegyünk például egy politikailag, közéletileg hagyományosan inaktív csoportot, a DJ-ket! Nem gondolná az ember, de most fontos részeseivé váltak a Facebookon dúló menekültvitának. Elsőre ez talán viccesen is hangzik, de ha belegondolunk, hogy a népszerű disc jockey-ék sok tízezer olyan fiatal magyarhoz szólnak, akik nem követik Török Gábort, nem olvasnak 444-et, nem néznek Szaniszló Ferencet ,és eddig talán sosem érdeklődtek az ország és a nagyvilág dolgai iránt, akkor jól kirajzolódik, hogy mennyire mélyen megérintett mindenkit a menekültáradat.

Jason Mill, a slágerremixelés hercege és az ország egyik legnagyobb uszítója

Jason Mill Facebook-oldalát 2015. augusztus 24-ig Pumped Gabóval, Csíra Bözsinénivel, party hard-, fail-, Thug Life- mémekkel pörgette fel. De 24-én kirakta az elhíresült július eleji debreceni menekülttáborban készült videót, amin a lakók idegesen tüntetnek és Allah akbaroznak. A dj posztját elképesztően sokan, majdnem 22000-en osztották meg. Ez uszkve százszoros siker a korábbi mémes posztokhoz képest. És ettől kezdve a vicces twerkelős videók elmaradtak, az oldal 180 fokos tartalmi fordulatot vett, és Jason Mill lett a magyar partyszcéna menekültügyi haditudósítója. Amilyen ügyesen izzította korábban a közönséget az egymásra pakolt remixekkel, óriási dropokkal, jól ütemezett kiállásokkal, olyan rafináltan hergeli most a világ dolgaiban járatlan közönséget az idegenek ellen.

Jason Mill posztjaiban gyakran azt az érzetet kelti, mintha jelen lenne az eseményeknél, és első kézből adna hírt a menekültekkel kapcsolatos drámai eseményekről, de valójában a netről összegyűjti a leguszítóbb, sokszor bizonyítottan hazug tartalmakat, és ezeket a kuruc.info-nál visszafogottabban, tényként tálalja. Már 100ezren követik a dj hírfolyamát, és egyre többen ülnek fel szisztematikus és hatásos hangulatkeltésének.

Azt már senki sem tudja, hogy Jason Mill váratlan sikerét látva vagy organikusan vált általánossá a dj-k között a menekültkérdés közösségi megfejtése, de az biztos, hogy jobban terjed, mint a Gangnam style.

Dj Taylor

Bárány Attila

Sövegjártó Muzikfabrik László

Dj Jeszi

Ő komplett esszéket szentel a témának, most csak egy rövidebb szikráját szemlézzük.

Purebeat

Lotfi Begi: „A kislányomat pont abban a Magyarországban szeretném felnevelni”

A legdrámaibb bejegyzést a Compact Disco alapítója, az iráni születésű Dj Lotfi Begi tette közzé, aki annyira elkeserített a gyűlölködés, hogy az alábbi poszttal elbúcsúzott ismerőseitől, és törölte privát Facebook-oldalát.

“Kedves Barátaim, Ismerőseim! Régóta érlelődött már ez a gondolat bennem, bár egy másik úton akartam elindulni de kiderült hogy az járhatatlan lenne. Először azt gondoltam hogy elkezdem törölgetni azokat az ismerőseimet akik bármiféle gyűlöletkeltő, uszító, bevándorló, zsidózó, buzizó, posztokat osztanak meg. Aztán rájöttem hogy ez egy szélmalom harc lenne hiszen mindig lesz egy olyan poszt amit az ismerősöm ismerősének az ismerőse lájkolt és valahogy felugrik az én hírfolyamomban. 33 éve élek itt, és én egy olyan Magyarországon nőttem fel ahol soha semmilyen támadás nem ért, soha egy rossz szót nem kaptam senkitől, és minden álmomat valóra válthattam, amihez minden segítséget megkaptam. Naiv gondolat lenne ha azt írnám hogy régen minden más volt, hiszen akkor is biztos nagyon sok olyan ember volt aki gyűlölködött csak éppen én nem találkoztam velük. Én olyan emberek közt nőttem fel akik engem tanítottak, akikkel én együtt tanultam, akikkel együtt rúgtam a bőrt, akikkel együtt nevettem, és akikkel együtt sírtam. Olyanokkal akiket ismertem és olyanokkal akik engem megismertek. Ezen gondolat meneten tovább haladva arra az elhatározásra jutottam hogy c. Olyan emberekkel akarom tartani a jövőben a kapcsolatot akikkel találkozom, akikkel dolgozom, akikkel telefonon beszélek, akikkel együtt nevetek, és akikkel együtt sírok. Mindezt nem azért teszem mert bármi támadás ért, hanem azért teszem mert nem akarom hogy az általam ismeretlen emberek tönkre tegyék annak a Magyarországnak a képét amiben én nőttem fel. És a kislányomat pont abban a Magyarországban szeretném felnevelni.„