A győri közgyűlés szerint jogszerűen emelték meg 30 százalékkal a fideszes polgármester fizetését

2014-ben a győri közgyűlés úgy döntött, hogy a törvényben szereplő összegnél 30 százalékkal magasabb,

havi bruttó 972 ezer forintos fizetést állapít meg a város fideszes polgármesterének, Borkai Zsoltnak.

A közgyűlés ezt arra hivatkozva tette meg, hogy a polgármesteri bér alapjául szolgáló helyettes államtitkári fizetést a miniszter, mint munkáltató maximum 30 százalékban növelheti. Ebből azt sütötte ki a győri közgyűlés, hogy mivel a polgármester munkáltatója a közgyűlés, ezért ők is növelhetik 30 százalékkal a polgármesteri fizetést.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal ezután küldött egy törvényességi észrevételt az önkormányzatnak, amiban leírták, hogy jogsértőnek találják a polgármester fizetésemelését.

Erre a győri képviselő-testület csütörtökön határozatban erősítette meg, hogy szerintük meg igenis jogszerű volt felemelni Borkai fizetését, a fizetésemelés törvényességét meg csak ne vizsgálgassa a kormányhivatal, hiszen az munkaügyi döntés volt. Ilyen döntések vizsgálatára pedig nincs joga a kormányhivatalnak. A csütörtöki határozatra egyedül egy jobbikos képviselő szavazott nemmel. (Kisalföld)

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.