Nem lesz abszolút többsége a Szirizának

POLITIKA
2015 szeptember 20., 21:03
comments 83

Ahogy jeleztük, Alekszisz Ciprasz augusztusi lemondása után vasárnap választások tartottak Görögországban. 60 százalékos feldolgozottságnál Ciprasz pártja, a Sziriza 35 százalékát gyűjtötte be a szavazotknak, a konzervatív Új Demokrácia, amely elismerte már vereségét, 28 százalékon áll.

photo_camera Alekszisz Ciprasz egy korábbi kormánypárti tüntetésen szónokol. Fotó: AFP/ Arisz Messzisz

Megszilárduni látszanak a számok, ami azt jelenti, hogy nagyjából 145 széke lesz Ciprászéknak, és így nem fognak tudni egyedül kormányt alakítani a 300 fős parlamentben. A részvétel 55 százalékos volt, ami mutatja a görögök kiábrándultságát a politikából - ennél kevesebben csak a 2009-es uniós választásokon vettek részt.

Ezzel együtt nagy a boldogság a párt központjában, mert az előzetes felmérések és kutatások alapján sokkal szorosabb versenyre lehetett számítani.

Legvalószínűbbnek az látszik, hogy Ciprászék a Függetlenekkel (Independent Greeks) léphetnek majd koalícióra, akik 10 helyet szereztek az országgyűlésben, de így is csak törékeny, 5 fős többsége lenne a koalíciónak, ami az elmúlt fél év tapasztalatai alapján nem tűnik életbiztosításnak, ezért további pártok bevonása is felmerül. Problémát jelenthet viszont, hogy a további lehetséges jelöltek, mint a szocialista Pasok vagy a Centristák nem biztos, hogy szívesen együttműködnének a Függetlenekkel.

Az első elemzések kiemelik, hogy az eredmények nagyon hasonlítanak az előbbi, januári választás számaihoz. De a mostani győzelemnek a megítélése más lehet, mint annak volt. A Szirizát év elején azért szavazták kormányra, hogy a megszorításokkal helyett tárgyalja újra az ország hitelszerződéseit. Ez az eredmény most inkább azt feltételezi, hogy a görögök jelentős része igent mond arra a megállapodásra, amiben Ciprászék kormányon megállapodtak a hitelezőkkel.

(Guardian / Open Europe)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.