Esterházy Péter a svéd könyvvásárra írt levélben árulta el, hogy hasnyálmirigyrákja van

KULTÚRA
2015 október 02., 13:13

A kortárs magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb szerzőjének, Esterházy Péternek levele az Élet és Irodalom mai számában jelent meg. Ez az a levél, amit az író távollétében felolvastak a göteborgi könyvvásáron. És ebben szerepel az a részlet is, amit ma az ÉS megosztott Facebook-oldalán:

„Erről sokat tudnék beszélni, a varázsról, a titokról. És milyen lelkesen, ihletetten. Hiszen ez tölti be az életem. (Zárójel. Ez kicsit megváltozott, ezért is nem vagyok személyesen jelen, most igyekszik más betölteni az életem, de így meg a hasnyálmirigyrákról tudnék lelkesen és ihletetten beszélni, amitől ugyan most megkímélem a tisztelt publikumot, de ne reménykedjen, előbb-utóbb hosszabban is szólok róla, I am afraid.) Folytatom zárójelen kívül, mintha mi sem történt volna."

photo_camera Fotó: Wikipedia, Juhász László - www.laci.sk

A 65 éves író számtalan hazai és nemzetközi díjat nyert el pályafutása során, a posztmodern irodalom egyik legjelentősebb szerzőjének számít.

Ez egy 2003-as előadása a szavak csodálatos erejéről a Mindentudás Egyetemén:

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.