Kémeket kellett kivonnia Kínából az Egyesült Államoknak

külföld
2015 október 02., 20:41

2015 áprilisában kiábrándító felfedezést tettek az OPM-ben. Ez egy, a hírekben nagyon ritkán megjelenő kormányhivatal az Egyesült Államokban, gyakorlatilag az amerikai kormányzat személyzeti osztálya. Ez kezeli szinte minden, közalkalmazásban lévő, a kormánynak dolgozó ember személyzeti adatait. Mint kiderült, valakik legkésőbb 2014 márciusában, de talán már előtte is feltörték a hivatal számítógépes rendszerét. Az első becslések szerint négymillió amerikai kormányalkalmazott adataihoz fértek hozzá. A szám később 18 millióra nőtt, most 21,5 milliónál tart.

A dologból közepesen nagy botrány lett, az a fajta, ami az Egyesült Államokban sem érdekelt mindenkit, hát még azon kívül. Még úgy sem, hogy az OPM tényleg minden személyzeti adatot kezel, így

az amerikai kormányalkalmazottak nemzetbiztonsági átvilágításának adatait, az SF-86 kódnevű, 127 oldalas dokumentumcsomagot.

Ebből már adódhatnak kellemetlenségek, Az SF-86-osban rögzített információkat egy külföldi titkosszolgálat akár amerikai kormánytisztviselők beszervezéséhez is felhasználhatja. Kész szerencse, hogy biztonsági okokból az OPM egy jól behatárolható kormányalkalmazotti kör adatait sosem kezelte:

a kémek személyzeti aktáit.

Az Egyesült Államok a héten mégis rákényszerült, hogy kivonja Kínából a CIA-ügynököket.

Hogy miért?

Egyrészt az adatlopás mögött eleve Kínát sejtették. Ez még nem lenne elég ok. Csakhogy az a vicces helyzet állt elő, hogy aki megszerezte az OPM-ben vezetett személyzeti aktákat, az egyszerű listázással képes lehet azt is megállapítani, hogy ki kém, még ha a kémek adatai nem is szerepelnek a listákon.

Pont ezért lehet megállapítani.

Az OPM kezeli ugyanis minden amerikai diplomata személyzeti aktáját. Elvben minden követségi dolgozóról kéne, hogy legyen adatuk. A követségeken viszont nemcsak diplomaták dolgoznak, hanem diplomatáknak álcázott kémek - ők azok, akik ún. hivatalos fedésben végzik titkos munkájukat. A világ minden államának követségein dolgoznak hírszerzők attaséként, tanácsosi beosztásban, vagy akár csak egyszerű futárként vagy titkárnőként.

Róluk az OPM nem őrzött személyzeti aktát.

Így a rivális kémszolgálatnak, ha valóban rendelkezésére állt az OPM teljes listája, már csak össze kellett azt vetnie az amerikai követségen dolgozók listájával, hogy kiderítse, ki a kém.

Ezért is vonhattak vissza több követségi alkalmazottat az elmúlt hetekben az Egyesült Államok pekingi nagykövetségéről - az ő aktáikat ugyanis hiába keresné bárki az OPM-ből megszerzett adatok között. (Via BBC, The Washington PostArs Technica, The Economist)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.