Egy izgága utas kezdett intézkedni a kifutóról lefújt repülőn

Bár a pilóta mindenkit arra kért, hogy maradjon a helyén, a Loganair Glasgow-ból induló járatának egyik utasa fogta magát, és feltépte a vészkijáratot.

A repülő nem sokkal korábban felszállás közben lesodródott a kifutópályáról, letört orrfutóval, előre bukva állt a beton melletti füves sávban.

Az utas a vészkijárat kinyitása után még a gép szárnyára is kimászott, hogy segítsen a többieknek menekülni. Erre végül a személyzet egyik tagja is engedélyt adott, mert szerencsére azon az oldalon, ahol az utas feltépte a vészkijáratot, már leállt a légcsavaros hajtómű.

A január 2-án történt balesetről most jelent meg a brit Légibaleseteket Vizsgáló Bizottság (AAIB) jelentése. Eszerint a balesetet az erős oldalszél váratlan és hirtelen enyhülése okozhatta:

a tanúk szerint a kifutón haladó gép enyhén jobbra fordult, mielőtt hirtelen élesen balra rántott volna.

Bár a baleset után közvetlenül még négy sérültről szóltak a hírek, az AAIB jelentése szerint a háromfős személyzet és a 26 utas sértetlenül úszta meg az esetet. (Via BBC)

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.