Pénzügyi törvényeket fog módosítani a kormány

jog
2015 október 12., 11:52
comments 76
  • A kormany.hu-n megjelent jelzáloghitelekkel és önkéntes nyugdíjpénztárakkal kapcsolatos törvénymódosítás-tervezetek a fogyasztók széles körét érintik.
  • A tervezetek más pénzügyi jellegű változásokat is tartalmaznak.
  • Minderről az MTI írt hosszan.

A jelzáloghitelek kereskedelmi kommunikációja (a reklámja) nem kelthet téves várakozást a fogyasztóban – egyebek mellett ezzel az új szabállyal egészül ki a tervezet szerint a fogyasztóknak nyújtott hiteleket szabályozó törvény. A módosítás kimondja, hogy a hirdetésnek többek között tartalmaznia kell a hitel összegét, annak futamidejét, kamatát, valamint a teljes hiteldíj mutatót, a törlesztő részletet, és azt is, hogy a futamidő alatt összesen mennyit fizet vissza a hitelezőnek a fogyasztó.

A hiteltanácsadó úgy köteles ajánlani a jelzáloghitelt, hogy figyelembe veszi a fogyasztó személyes körülményeit. A bank pedig a hitelközvetítő díjazását ahhoz igazítja, hogy az utóbbi mennyire tartotta ezt be.

A törvény végrehajtási rendeletének tervezete konkretizálja azt, hogy a fogyasztó hitelképességét miképpen kell vizsgálni. Így figyelembe kell venni a hitel felvevőjének a kiadásait és egyéb pénzügyi és gazdasági körülményeit. Vizsgálni kell a jövedelmének korábbi változását, illetve valószínűsíteni azt, hogy a jövőben miképpen alakul a jövedelme. Ha a futamidő alatt nyugdíjba megy, arra is kiterjed a vizsgálat, hogy a nyugdíjából tudja-e majd törleszteni a hitelt.

A jövőben jelzáloghitel nem ajánlható más pénzügyi termékkel csomagban akkor, ha a fogyasztó a jelzáloghitelt külön nem kötheti meg. De ajánlható a jelzáloghitel más termékkel együtt, ha önállóan megköthető a jelzáloghitel, még akkor is, ha az önálló kötés feltételei kedvezőtlenebbek, mint a csomagban történő vásárlásé.

A hitelező előírhatja (tehát nem kötelező), hogy a jelzáloghitel mellé kössön hitelfedezeti életbiztosítást, az ingatlanra pedig vagyonbiztosítást a hitel felvevője. A hitelező nem utasíthatja vissza azt, hogy az általa ajánlott biztosító helyett mással szerződjön a hitelfelvevő, ha annak a biztosítása az ajánlottal azonos szolgáltatást tartalmaz.

Külön szabályok szólnak a devizahitelekről. Ezekben új elem az, hogy a hitelezőnek papíron vagy pedig más tartós adathordozón jeleznie kell az ügyfelének azt, hogy a törlesztő részlet, illetve a hátralékos tőke legalább 20 százalékkal növekedett az árfolyamváltozás miatt. Az értesítésben ki kell térni arra, hogy miképpen válthat devizanemet az ügyfél.

A devizahitel forintban megállapított törlesztő részletét a hitelszerződésben, a megkötését megelőző 30 napon belüli valamely napi árfolyamon kell megállapítani. A reklámokban viszont a tárgynegyedévet megelőző hónap első munkanapján érvényes devizaárfolyamot kell alkalmazni.

A hitelintézeti törvény azzal az előírással egészül ki, ami lehetőséget ad a befagyott betétek egy részének gyors kifizetésére. Ha a betétbiztosítási alap (OBA) még nem fizette ki a kártalanítást, úgy a betétes sürgős kifizetést kérhet. Ezt 5 napon belül ki kell fizetnie az OBA-nak, de az összeg nem lehet több a mindenkori öregségi nyugdíjminimum négyszeresénél. Ez most négyszer 28 500 forintot jelent.

A sürgős kifizetést a betétbiztosítási alap később levonja a teljes kártalanítási összegből.

Az önkéntes nyugdíjpénztáraknál új elem az, hogy a pénztártag a befizetéseit több portfólió között is megoszthatja. Szintén új előírás az, hogy a pénztár tagja a nyugdíjszolgáltatást részben vagy egészben járadékként is kérheti. A pénztár saját járadéka legalább 5 éves, de mindig határozott időtartamú. A járadék meghatározható a futamidő elején fixen, vagy pedig a hozamokkal és költségekkel évente újraszámított is lehet.

A pénztár biztosítótól is vásárolhat életjáradékot, ez viszont a pénztártag élete végéig tart. A biztosítóval ilyenkor a pénztár és nem annak a tagja szerződik.

Az önkéntes pénztárakhoz a működőképességük helyreállítására felügyeleti biztost lehet kirendelni. Ez a lehetőség eddig hiányzott.

A tervezet 2015. október 14-éig véleményezhető.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.