Szlovákiai menekülttáborba látogatott az ENSZ-főtitkár

migráció
2015 október 19., 20:08
comments 48

Ban Ki Mun hétfő késő délután, Robert Kalinák szlovák és Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszterek kíséretében látogatást tett az augusztusban újranyitott bősi menekülttáborban. A magyar-szlovák határ közelében lévő településen, jelenleg, mintegy ötszáz - korábban Ausztriában menekültstátuszért folyamodott menedékkérő tartózkodik, egy Pozsony és Bécs között nyáron kötött megállapodás alapján.

photo_camera Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár Johanna Mikl-Leitner osztrák és Robert Kalinák szlovák belügyminiszter társaságában (Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI)

Az ENSZ-főtitkár és a két belügyminiszter a menekülttáborban először az ott ideiglenesen elhelyezett menedékkérőkkel találkozott. Ban Ki Mun újságíróknak nyilatkozva a migránsválságot a globális szolidaritás válságának nevezte, és ezzel összefüggésben értékelte az osztrák és a szlovák fél között a menedékkérők ideiglenes elhelyezéséről kötött megállapodást, amit az együttműködés követendő példájaként említett.

Robert Kalinák a menedékkérők ideiglenes elhelyezését a szolidaritás olyan megnyilvánulásának nevezte, amely már bizonyította működőképességét. Hasonlóképpen vélekedett Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter is, hangsúlyozta: a jövőben fontos lenne, hogy a migránsválság tranzit országai hasonló felajánlásokat tegyenek a rászoruló célországoknak. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.