• A Foreign Policy, az Egyesült Államok egyik legtekintélyesebb külpolitikai lapja ötrészes cikksorozatot indított a magyar politikai helyzet bemutatására.
  
• James Traub szerint az Európában most megerősödő idegenellenes, populista pártok hatalomra jutva azt a politikát követnék, amit a Fidesz folytatott az elmúlt 5 évben. 
  
• Eljött  Magyarországra, hogy megnézze, mire lehet számítani, ha ezt a forgatókönyv valósulna meg a kontinens többi államában is. 
  

A sorozat első részében a  szerző sorra vette azokat az eseményeket az utóbbi időszakból, amikor az idegenellenes, populista pártok nagyobb sikereket értek el Európában. Felidézte, hogy a hónap elején az Osztrák Szabadságpárt majdnem megnyerte a bécsi választásokat, Lengyelországban a múlt héten pedig tarolt az euroszkeptikus Jog és Igazságosság. Megjegyezte, hogy a idegenellenes pártok mára az olyan rendíthetetlenül demokratikus országokban is mélyen befészkelték magukat, mint Franciaország vagy Hollandia.

„Kísértet járja be Európát, a méghozzá a reakciós populizmus kísértete.” 

- állapítja meg Traub.

A szerző abból indul ki, hogy ha valaki látni akarja, mi történne akkor, ha Európában a szélsőjobboldali pártok kerülnének hatalomra, akkor a legjobb, ha  megnézni, mi történt a Fidesz hatalomra jutása óta Magyarországon.

Orbán Viktort úgy mutatja be, mint aki tavaly nyíltan kiállt az illiberális demokrácia eszméje mellett, az utóbbi hónapokban pedig azzal sikerült hírnevet szereznie magának, hogy szögesdróttal akadályozta meg, hogy a menekültek bejussanak Magyarországra és „nyíltan kiállt amellett, hogy Magyarország nem fog menedékjogot adni azoknak a menekülteknek, akik nem keresztények.”

Traub úgy látja, hogy Orbán Viktor retorikája sokkal radikálisabb az ezt kísérő intézkedéseinél, ez pedig népszerűvé tette a magyar választók és néhány európai vezető körében. 

Elismeri, hogy Orbán Magyarországa nem egyenlő Putyin Oroszországával, sem Erdogan Törökországával, ugyanakkor ezt is egy olyan országnak tartja, ahol az állam hatalmát korlátozó fékeket fokozatosan leépítették.

Nem kell ahhoz törvény, hogy rövid pórázon tartsák a médiát

Felidézte, hogy 2010 után a Fidesz első intézkedései között szerepelt a nagy vitákat kiváltó médiatörvény elfogadása, amely lehetővé tette, hogy akár 900 ezer dolláros bírságokat szabjanak ki azokra a médiumokra, amelyek nem tesznek eleget a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményének, esetleg megsértenek egy csoportot, a többséget vagy a közerkölcsöt.

A cikkben megszólaló Sáling Gergő is elismerte, hogy „a félelmek jóval nagyobbak voltak a valós veszélyeknél”, mert törvény legszigorúbb elemeit végül nem alkalmazták, egyetlen médiumot sem büntettek meg vagy tiltottak be.

Ugyanakkor a cikk az Origó szétverésének történetén keresztül bemutatta, hogy a médiatörvényben leírtakon túl a kormánynak milyen egyéb eszközei is vannak arra, hogy nyomást gyakoroljon a sajtóra. Felidézte, hogy Sálingot - aki akkor a lap főszerkesztője volt - azt követően rúgták ki, hogy lehoztak egy cikket, amelyben azt állították, hogy „Lázár János korrupciós ügyekben lehet érintett”. (A cikksorozat azokról az angliai, milánói és zürichi utazásokról szólt, amelyeken a szállásköltség jóval magasabb volt, mint a Miniszterelnökség vezetőinek más kiküldetésein.) 

Sáligot ez sokkolta, mert korábban úgy gondolta, hogy egy akkora cég, mint a Deutsche Telekom (az Origó tulajdonosa) ellen tud állni durva politikai nyomásgyakorlásnak. Orbán tehát anélkül is tudja befolyásolni a híreket, hogy lapokat kellene betiltania.

Norvég hadoszlop

A cikk felhozta azt is, hogy - Vlagyimir Putyinhoz hasonlóan - Orbán Viktor is ötödik hadoszlopként tekint a civil szervezetekre, akiket ennek megfelelően térdre kell kényszeríteni. 

Emlékeztet Orbán tavalyi, tusnádfürdői beszédére, amelyben külföldiek által fizetett politikai aktivistáknak nevezte a civileket, akik szerinte idegen érdekeket szolgálnak.

Hozzátette, hogy ez éppen akkor hangzott el, mikor a magyar kormány összetűzésbe került Norvégiával az civileknek nyújtott támogatások miatt. Kiemelte, hogy ezek között ott volt a Transparency International is. A cikk fölidézi az Ökotárs Alapítvány elleni akciót, a házkutatást, a civilek meggyanúsítását, végül megállapítja, hogy mióta a norvég támogatások körüli vitáknak vége, a kormány már nem üldözi a Fidesz politikáját kritizáló civileket.

A Jobbik alól akarja kihúzni a talajt

Traub szerint Orbán Viktor mérgező retorikájának és intézkedéseinek ügyes keverékét nem lehet megmagyarázni a Jobbik említése nélkül. A cikk szerint Orbán egyre idegesebb támogatói a miniszterelnök mostani akcióit azzal magyarázzák, hogy ezekkel ki akarja húzni a talajt a nyíltan idegenellenes párt alól. Ez viszont nem lesz könnyű, hiszen a Jobbik egyre népszerűbb azok között a jól képzett szavazói rétegek között, akiknek kezd elegük lenni a hagyományos pártokból, így a Fideszből is.

A szerző személyesen is találkozott Gyöngyösi Mártonnal, akit úgy írt le, hogy egészen addig felkészült és művelt figurának tűnt, amíg szóba nem hozta a zsidókat. Gyöngyösi továbbra is fenntartotta, hogy az izraeli útlevéllel is rendelkező képviselőket listázására az izraeli gyarmatosítási törekvések miatt lenne szükség. Azt Gyöngyösi is elismerte, hogy problémás erről beszélni egy olyan országban, ahonnan 600 ezer zsidót küldtek gázkamrákba, de a jobbikos politikus szerint nekik a cionizmussal van bajuk, nem a zsidókkal.

A cikk szerint Orbán Viktor Jobbik miatt aggódik leginkább. Traub erről megkérdezte Krékó Pétert, a Political Capital igazgatóját is, aki szerint 

Orbán a Jobbikot faltörő kosként használja, hogy hozzászoktassa a magyarokat a szélsőségesebb nézetekhez a menekültekkel vagy az oroszokkal kapcsolatban. 

Krékó ugyanakkor kétli, hogy Orbán komolyan gondolná azokat a dolgokat, amelyekről beszélni szokott. Ha pedig mégis, akkor még mindig ott van az EU, amely képes visszafogni, mivel a magyar gazdaság rá van utalva az uniós fejlesztési pénzekre.

Az elemzőt megrémítette az a retorika, amit Orbán és az „első tisztjei” a menekültválság kezdete óta használnak. Úgy látja, Orbán hatalmának igazi forrása az, hogy a nézeteit képes népszerűvé tenni a választók között. Kitért arra, hogy a demokráciából és a piacgazdaságból kiábránduló magyarok az elmúlt 15 évben fogékonnyá váltak olyan eszmék iránt, amelyeket korábban elutasítottak volna.

Krékó szerint ugyanez a folyamat figyelhető meg Szlovákiában, Romániában és Bulgáriában is. A Foreign Policy szerzője megállapítja, hogy a magyar miniszterelnök a fenti folyamatokból eredezteti új politikai modelljét, és abba még belegondolni is félelmetes, ha ez a modell tényleg terjedni kezd Európa keleti végein. 

(Azóta a cikksorozat második része is megjelent, ebben a szerző azt elemzi, hogyan vált Orbán az idegenellenesség európai hangadójává.)