Csöbör Katalin szerint az ellenzéki pártok kisajátították a gyermekéhezés felszámolását célzó programot

POLITIKA
2015 november 04., 17:16
comments 397

Harrach Péter után újabb parádés magyarázat született, hogy miért hátráltak ki a kormánypártok a gyermekéhezés felszámolását célzó határozati javaslat mögül. Ezúttal Csöbör Katalin, Miskolc fideszes képviselője adta a magyarázatot.

"Az ellenzéki pártok egyre inkább kisajátították, és ma jól láthatóan a saját politikai céljaik elérésére használják a nemzeti minimum programot"

- mondta Csöbör.

"Ezzel már természetesen nem tudok egyetérteni"

- hangsúlyozta a politikus azzal kapcsolatban, hogy a népjóléti bizottság hétfőn tárgyalta a nemzeti minimum programjáról szóló határozati javaslatot, és a Fidesz-KDN P nem támogatta a javaslat tárgysorozatba vételét. A nemzeti minimum program - amely a gyermekéhezés megszüntetését célozta meg - eredetileg szigorúan civilek kezdeményezéseként indult,

"és mint ilyen számomra is támogatható volt".

Már ha ellenzékiek nem állnak mellé. De persze semmi gond:

"A kormány számára a legfontosabb a magyar családok támogatása, és ezért mindent megtesz és meg is fog tenni a gyermekéhezés megszüntetéséért és a gyermekszegénység felszámolásáért"

- mondta Csöbör Katalin.

(MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.