Naná, hogy a gazdagok járnak jól az új Tinder-profillal!

életmód
2015 november 13., 20:28
comments 110

A Tinder szerdán jelentette be, hogy meghajlik a felhasználók akarata előtt, és a jövőben azt is megadhatjuk magunkról, hogy hol dolgozunk vagy hova járunk iskolába.

A Tinder szerint, ez lehetővé teszik, hogy az embereknek még több információ álljon rendelkezésére, mikor döntenek. Sean Rad a Tinder vezetője a Business Insidernek azt mondta, hogy ezzel az alkalmazás közelebb kerül ahhoz, ahogy az emberek a való életben is találkoznak.

Sokaknak viszont fura, hogy a Tinder ezzel egy olyan irányba akar elmozdulni, amivel azt üzeni a felhasználóinak, hogy jobban válogassák meg, hogy kivel jönnek össze. 

Felértékelődnak az eddig kevésbé fontos LinkedIn-szerű adatok. A cég saját adatai szerint ezer olyan házasság jött létre, amelyik úgy indult, hogy az emberek jobbra húzták egymást a Tinderen. Most pedig ráállnak a komolyabb kapcsolatokra. 

Ez így dögunalom lesz

Sokak pont a spontán találkozásokat féltik attól, hogy az alkalmazás elmozdul a hagyományos randik irányába. Az Atlantic szerzője, Bourree Lam fel is veti a kérdést a fejlesztés ellen kikelő cikkében, hogy 

ha akkora jó dolog lenne így ismerkkedni másokkal a való életben, akkor vajon miért kezdtek el randialkalmazásokat használni az emberek? 

Szerinte eddig a Tinder vonzerejét éppen az adta, hogy a személyes információk többségét kivonta a történetből, és meghagyta a felhasználóknak, hogy az első benyomás alapján döntsenek.

A legnagyobb baja az új profilokkal az, hogy az emberek már 50 évvel ezelőtt is az alapján döntötték el, hogy kivel találkoznak, hogy az mit dolgozott vagy hol tanult. Ettől pedig odáig züllik az egész, mintha egy hagyományos társkereső program lenne.

A kutatások tényleg azt mutatják, hogy mindenki hozzá hasonló végzettségű és beosztású társat szerint. A szerző szerint ez különösebben nem is lenne gáz, de azért hozzá kell tenni, hogy a házassággal elérhető társadalmi mobilizáció lehetősége jóval kisebb lesz.

Nem mintha Lam szerint az problémamentes lenne, ami eddig ment, hogy az emberek csak úgy a zsigeri ösztöneik alapján döntöttek, mert ilyenkor inkább azokat részesítették előnyben, akiknek fehérebb volt a bőrük vagy a képek alapján gazdagabbnak tűntek. Ez mostantól csak még rosszabb lesz. 

„A Tinder, ahol a másodpercek töredéke alapján kellett dönteni, eddig egy olyan hely volt, ahol azt éreztem, hogy szinte minden megtörténhet, de most egy olyan irányba viszik el, ahol ugyanazok a szabályok érvényesülnek majd, mint egy igazi randin vagy házasságban.” 

-számol le minden reménynel a szerző.

Szerinte ez így dögunalom lesz, de a Tinder mégis azt várja, hogy megugrik matchek száma. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.