Háború

Legalább 14 éve, a 2001-es New York-i terrortámadás óta a nyugati világ (akármi is annak a definíciója) háborúban áll a radikális iszlámmal (akármi is annak a definíciója). Ennek a háborúnak, amelyet az afgán hegyektől a szír sivatagon át francia lakótelepekig vívnak változó intenzitással, legújabb csatájára került sor több párizsi helyszínen péntek éjjel.

Ezt a háborút a nyugat nem tudja megnyerni. Az ellenfél nem egy hadsereg, amelyet a csatatéren le lehet győzni, megölni és foglyul ejteni, hanem egy ideológia, és az ilyenek ellen vívott háborúkat teljesen megnyerni lehetetlen. Jó példa erre a nyugati világ legutóbbi ideológiaellenes harca, a hidegháború, amelynek romjai még ma is füstölögnek, a leglátványosabban éppen Kelet-Ukrajnában.

Ebben a megnyerhetetlen háborúban a nyugati világ nagyon jól teljesít. 2001 szeptember 11 óta Madridtól Londonon át Párizsig voltak nagyon véres, esetenként száznál is több halálos áldozatot követelő merényletek, azonban ezek megkarcolni sem tudták a nyugati világ lényegét, a szabadságot és a kényelmes, anyagilag biztonságos életet. Akárhogy is erőlködnek a gyilkos terroristák, a létező világok legjobbika továbbra is a nyugati. Nem véletlen, hogy akárcsak a kommunista elnyomás alatt élő szerencsétlenek, ma a radikális iszlám által megnyomorítottak is róla álmodnak, felé szöknek.

Az al-Kaida főgonosz-szerepét lassan átvevő ISIS komoly sikereket csak muszlimok legyilkolásában, életük pokollá tételében tudott elérni. Szíria jelentős része ma már olyan hely, hogy emberek milliói vállalják inkább a menekülést, csak ne kelljen a polgárháború mindennapi borzalmaival, az ISIS rémuralmával együtt élniük. Ott (és Afganisztánban, Irakban, Jemenben, Líbiában, Nigériában, Pakisztánban) több tucat ártatlan ember kegyetlen meggyilkolása szinte már nem is hír, hanem a mindennapi élet része.

Akárcsak a hidegháború idején, a nyugati világnak most is együtt kell élnie az ellenség képviselőivel - már úgy értve, hogy fizikailag együtt élni, ugyanazokon a kényelmes londoni, párizsi és madridi utcákon. Akkor szovjet kémek és szövetségeseik, most fanatikus muszlimok utaznak ugyanazokon a buszokon, vásárolnak ugyanazokban a boltokban, mint az épeszű emberek.

Ez a helyzet, hogy a metrón zenét hallgató barna bőrű fiatalember kapucnis pulóvere alatt akár bomba is lapulhat, sokakat tesz paranoiddá, ahogy a vélt vagy valós kommunistaveszély is sokakat azzá tett például az ötvenes évek Amerikájában. A zsigeri félelem ellen észérvekkel küzdeni nem lehet, de annyit igenis érdemes észben tartani, hogy ami most zajlik, háború, még ha másfajta háború is, mint amilyeneket a történelemkönyvekből ismerünk, és egy háborúban bizony mindig vannak halálos áldozatok.

Alig néhány évtizede, a hetvenes-nyolcvanas években nem a nyugati nagyvárosok utcáin, hanem a repülőgépeken féltek az emberek a terroristáktól. Ez volt a rendszeres gépeltérítések és túszejtések korszaka, amelyek közül sok ért véres véget. Akkor a palesztin-izraeli szembenállás volt a legtöbb támadás kiváltó oka, most egy másik, attól nem is teljesen független közel-keleti konfiktus. Ha lassan is, de a helyzeten sikerült úrrá lenni, és ma már összehasonlíthatatlanul kevesebb ilyen terrorcselekmény van - de persze néha még mindig előfordulnak, mint ahogy azt a Sínai-félsziget felett felrobbant orosz repülő esete is bizonyítja.

A repülőgép-eltérítések korában néhány ezer fős terroristaszervezetek tudták a fél világot rettegésben tartani, és ilyen szempontból a mostani helyzet is nagyon hasonló. Nyugat-Európából néhány száz ember ment Szíriába az őrültek oldalán harcolni, és ellenkező irányba sem utazhatttak sokkal többen. Azonban a terrorizmus természete olyan, hogy akárcsak az ETA Spanyolországban vagy az IRA Nagy-Britanniában, néhány tucat mindenre elszánt ember is elegendő lehet a társadalmi háborús pszichózis megteremtéséhez és fenntartásához.

Ezek a tömegbe beolvadó terroristák ellen nem könnyű küzdeni, de az utóbbi 14 évben a nyugati országok kifejezetten jól teljesítettek. Veszteségeiket sikerült a minimálisra szorítani, miközben polgáraik életszínvonala, mindennapjai semmit sem változtak. Ahhoz, hogy ez így maradjon, továbbra is sokat kell majd dolgoznia a titkosszolgálatoknak, fegyveres testületeknek, politikusoknak, sőt, még az egyszerű választópolgároknak is.

Természetesen lehetne még jobban teljesíteni, hiszen ezt egyetlen ember halála is indokolná, nemhogy 130 lemészárlása. Foglalkozni kell azzal, hogy miért éppen Franciaország a leggyakoribb célpont. Hatékonyabban kell küzdeni az internet és annak vívmányai által a terroristáknak kínált kommunikációs és propagandalehetőségek ellen. Jobban kell tudni kiszűrni az Európában már most élő, illetve a jövőben ideérkező muszlimok közül azokat, akik elkövethetnek terrorcselekményeket, vagy legalábbis fogékonyak mindenféle gyilkos ötletekre.

Az újfajta háború újfajta megoldásokat kíván, és a nyugati világ az utóbbi 14 évben ezeket többnyire meg is találta. Ennek köszönhető töretlen prosperálása és szinte felhőtlen békéje. A háborúkban azonban sajnos mindig lesznek halottak. 

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.