Gazdasági számítás is lehetett a párizsi merényletek mögött

Terrorizmus
2015 november 16., 19:31
comments 241

Könnyű lenne azt gondolni, hogy az ISIS kizárólag szadista őrültekből áll, akiknek a napjai azzal telnek, hogy embereket kínoznak és gyilkolnak halomra.

Mármint biztosan vannak ilyenek is a szervezetben, de egészen biztosan akadnak logikusan gondolkodó, előre tervező vezetők is. Sőt, attól, hogy valaki vallási fanatikus, vagy szadista, még lehet mellette kiváló hadi stratéga, vagy a gazdasági folyamatok összefüggéseit pillanatok alatt átlátó pénzügyi zseni.

photo_camera ISIS páncélosok

Az ISIS elmúlt években elért sikerei pont azt mutatták, hogy mennyire jól szervezett a csoport, milyen jól átgondolt terv szerint építkeztek.

A felfoghatatlan erőszak mellett a racionalitásra jó példa, ahogy az ISIS 2010 után részben Szaddám Huszein volt iraki diktátor katonáival töltötte fel sorait. Ők értékes harctéri tapasztalatokkal, és az Iraki elleni, 1990-es évek szankcióit kikerülő csempészútvonalak ismeretével erősítették a csoportot.

Ha viszont logikus gondolkodásra képes emberek is ülnek az ISIS vezetésében, akkor nekik tudniuk kell, hogy

egy nyugaton elkövetett véres terrorakcióra a legtöbbször NATO közel-keleti hadműveleteinek erősítése a válasz.

A 2001. szeptember 11-i merényletek után például a tálibok nem sokáig maradtak Afganisztán urai.

A francia légierő bombázta a szélsőségeseket Szíriában, de nem ők adták a nyugati katonai beavatkozás gerincét. Még ha Franciaország most ki is akarna hátrálni a szír konfliktusból (dehogy akar, éppen ellenkezőleg, a párizsi merényletek után újult erővel bombáznak, megfogadták, hogy elpusztítják az Iszlám Államot), az Egyesült Államokat egy Párizs elleni támadás aligha fogja eltántorítani.

Szóval valószínűtlen, hogy az ISIS tényleg azt gondolta, hogy majd most elriasztja az ellene Irakban és Szíriában harcoló nyugati államokat.

Így adódik a kérdés, hogy az eddig kifejezetten logikusan építkező terrorcsoport miért húz be olyasmit, ami miatt "otthon" Irakban és Szíriában a jelenleginél rosszabb helyzetbe kerülhet?

A terrorkodáshoz sok pénz kell

Az előbb említett baathista katonák beszervezésén túl van egy még érzékletesebb példa a szuper racionálisan működő terrorszervezetre:

az ISIS hivatalos, éves pénzügyi jelentései.

A szervezet 2012-ben és 2013-ban biztosan készített éves pénzügyi jelentést. De még milyet. 410 színes, ábrákkal illusztrált oldalon keresztül részletezik, hogy mire mennyi pénzt költöttek, hogy autót robbantottak fel, hány embert lőttek agyon, mennyi felszerelést használtak, stb..

Itt végignézhetik az egészet:

Egy ilyen jelentés elkészítésének, ahogy Zero Hedge is rámutatott, egy célja lehet:

meggyőzni a potenciális adományozókat, hogy ha muszlim terrorizmusra szeretnének költeni, akkor a pénzük az ISIS-nél van a legjobb helyen.

Ebben az értelemben a globális dzsihád hasonló logika szerint működik, mint a civil szervezetek finanszírozása.

A világon nincs végtelen mennyiségű ember, aki erőszakos vallási fanatikusokat akar / hajlandó pénzelni. A különböző csoportoknak meg kell mutatniuk, hogy nekik érdemes küldeni a pénzt. Persze ebben a világban, szemben a civil szervezetekével, nincsenek nyílt pályázatok, a legtöbb helyen a terrorcsoportok finanszírozása önmagában is bűncselekmény. De ettől még az ISIS-nek villantania kell a mondjuk szaudi vagy katari titkos támogatóiknak, hogy ők "jobbak", mint például az al-Nusra, vagy al-Shabab.

Kell a pénz, a háború finanszírozásán túl is. Az ISIS toborzása például azért is lehet sikeres, mert magas fizetéseket ígérnek a hozzájuk csatlakozónak.

A dzsihád milliárdosai

Az ISIS a világ leggazdagabb terrorszervezete. Az elmúlt években aligha voltak pénzügyi problémáik.

A bevételeikről nehéz pontosat mondani, de sejtnei lehet, hogy

  • szépen érkeztek hozzájuk "nemzetközi adományok",
  • 2014-ben, az iraki Mosul elfoglalásakor 400 millió dollár készpénzt zsákmányoltak a város központi bankjából,
  • adókat szednek az általuk ellenőrzött területeken,
  • miután a háborúban megszereztek néhány erőművet, áramot adtak el a velük egyébként harcoló Aszád-rezsimnek,
  • olajkutakat üzemeltetnek, és olajat csempésznek Irakban és Szíriában.

Csak az olajból éves szinten 100 millió dolláros bevétele lehetett a csoportnak. Egészen a közelmúltig.

Egy olajkutat macerás elrejteni a repülők elől

photo_camera

Az elmúlt hónapokban megfordult az ISIS hadi szerencséje. Vagy hát a szerencsének persze semmi köze a dologhoz.

Az egyre intenzívebb amerikai légicsapások, az ezek nyomán előrenyomuló kurd harcosok, az Irán által is támogatott iraki síita miliciák, az új iraki kormány intézkedései nyomán több elemző arról ír, hogy Irakból lassan, de kitakarítják az Iszlám Államot.

Szíriában nem ilyen jó a helyzet, de ott is érik veszteségek a terrorcsoportot. A német hírszerzés jelentése szerint a csúcson napi 172 ezer hordó olajat termelt az Iszlám Állam, ez a légicsapások nyomán napi 28 ezer hordóra esett vissza. Ez különösen érzékeny veszteség, így a belföldi igényeket is egyre nehezebb kiszolgálni, nem hogy exportra termelni.

Marad a látványosság

Ebben a helyzetben könnyen megrogyhat a terroristák nemzetközi támogatása.

Politikai és gazdasági logika alapján is most kellett valami látványosat húzniuk. Különben a gazdag adományozók elfordulhatnak tőlük, már nem az lesz minden közepes afrikai mészáros álma, hogy a franchise tagja legyen. Ezek következményeként pedig az ISIS még messzebb sodródhatna középtávú céljaitól, ami egy stabil kalifátus kiépítése Szíria és Irak olajban gazdag részein.

photo_camera Áldozatok Párizsban - AP/MTI

A brutális támadás Európában azt is mutatja: otthon nem tudnak elég látványos sikert elérni.

Inkább megéri az ISIS-nek nyugati válaszcsapást kockáztatni, ami drámaian nem fogja megváltoztatni az Irakban amúgy is vesztésre álló helyzetet, de legalább felmutatni valamilyen sikert, mint csendben elbukni az elmúlt években összeszedett terültetek jórészét.

(Vox, WaitButWhy, WarOnTheRocks, ZeroHedge, WaPo, NPRBerlin)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.