Mitől okos a budapesti okos villanyoszlop?

2015 november 16., 07:54

Ritkán látni ennyi öltönyös embert a Széna téren összetömörülve. Okoslámpát avatnak. De mi a túró az az okoslámpa?

Az eszköz nem más, mint egy olyan villanyoszlop, ami a közvilágítás mellett egy-két extra funkciót is el tud látni. Elektromos autót lehet róla tölteni, ingyen wifit szór 180 méteres körzetben, felkerült rá egy térfigyelő kamera és a rendőrséghez bekötött segélyhívó gomb is. Az újságírók szeme láttára minden funkciót teszteltek is, a jardokat is feltárcsázták, aztán persze lefújták az akciót. A koncepció előnye igazából abban rejlik, hogy egy, már meglévő oszlopba szereltek be további funkciókat, így nem kell fölöslegesen további hálózatokat kiépíteni és új állomásokat telepíteni. Emellett szabályozható fényerejű LED váltotta le a korábbi 400 wattos fényforrást, így várhatóan felére csökken majd a felhasznált energiamennyiség.

photo_camera

Zöldrendszámosok, figyelem!

Az intelligens oszlopba épített 22 kW-os, villanyautók töltésére való fél-gyorstöltő mustrájával egyidejűleg azt is bejelentették, hogy mostantól az egész II. kerületben ingyenesen parkolhatnak az elektromos (vagy konnektoros hibrid) meghajtású, zöld rendszámmal megkülönböztetett autók.

Inkább praktikus ez, mint zöld

Rendben, tehát spórolunk némi áramot, meg van pár extra funkció, szenzációs! De vajon tényleg többről van szó, minthogy nagydobra verik egy új villanyoszlop átadását, úgy beállítva, mint ha az egy roppant high-tech és egyben környzetekímélő megoldás lenne? Az állófogadáson készségesen és türelmesen végighallgatták kérdéseimet a projekt vezetői, tőlük tudtam meg legalább hozzávetőlegesen, hogy konkrétan milyen fényforrás került a régi helyére, ténylegesen mennyi áramot tud majd így spórolni közvilágításon a kerület - erre ugyanis a sajtótájékoztatón nem tértek ki. A beszédek után egy kérdés sem hangzott el, így a sok tapasztalt újságíró mellett én sem mertem vállalkozni arra, hogy nyilvánosan rákérdezzek olyan el nem hanyagolható kérdésekre, mint pl. hogy akkor konkrétan mennyit is fogyaszt ez a cucc…

Azt is megkérdeztem, miből készült ez a csoda. Megnyugtattak: rendkívül könnyen újrahasznosítható acélból, aluminiumból, fehér üvegből és polikarbonát lencséből készült a szerkezet. Ezek valóban jól reciklálható anyagok, a gyártásuk azonban brutális energiába került, azaz amit megspóroltunk a felhasználás terén, azt bőven bele kellett rakni az eszköz lecserélésébe.

A prototípus tesztelése után hamarosan elérhető lesz a többi önkormányzat számára is az intelligens kandeláber, biztos vagyok benne, hogy bármi magára valamit is adó kerület és település beszerez majd egyet - ha nem is hosszú távú megfontolásokból, hanem mert így egy csapásra letudhatják az éves zöld, internet/digitális high-tech és biztonságtechnikai beruházást is.

A második kerületi önkrormányzat egyébként is elég furán elkötelezett a modern igényeket kielégítő digitális fejlesztések mellett is. Bejelentésük szerint a játszótereken is ingyen wifit biztosítanak a lakosoknak, ami “nagyon fontos, mert a fiatalok nem tudnak leszakadni” az internetről. Így tehát az az ósdi, maradi, reakciós gyerek, aki eleve a játszó’ra megy szabadidőt tölteni, kevésbé lesz kitéve a bajos, verítékes analóg játékoknak, mint a mászóka, a foci és a homokvár építés. Hogy vág ez össze a kormány testnevelés-koncepciójával?

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.