Terrorfinanszírozásért elítélt angolokat fogtak Lőkösházánál

bűnügy
2015 november 18., 07:09
comments 55

Még november 14-én a békési rendőrök igazoltattak két férfit a lőkösházai vasúti határátkelőhelyen, akik nem tudták magukat rendesen igazolni. Egyikük egy brit jogosítványt, másikuk viszont csak egy Koránt adott át magyar rendőröknek.

A jogosítvány tulajdonosa, Simon Jonathan K. 44 éves brit állampolgár volt. A másikukat a brit konzulátus sem tudta beazonosítani, de végül bevallotta, hogy Trevor B.-nek hívják, 40 éves, és szintén brit állampolgár.

Mindketten kiutasítást előkészítő őrizetbe kerültek, ám ügyükben 2015. november 17-én 16 óra körül történt változás: a schengeni körözési rendszerben megjelent mindkettőjük európai elfogatóparancsa.

A két férfi nem jelezte az angol hatóságoknak, hogy elhagyják Angliát, pedig erre bírósági ítélet kötelezte őket. Korábban ugyanis terrorcselekmény finanszírozása miatt egy alkalommal másfél évet, egy másik alkalommal három és fél évet töltöttek börtönben, 2009-ben szabadultak, és az ítélet szerint a szabadulásukat követő tíz évig csak a brit hatóságok engedélyével hagyhatták volna el Angliát.

(police.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.