"Három méterre álltam tőle, kezemben a köptetővel és a lányom dzsúzával, és nagyon igyekeztem nem bámulni. Fogalma se volt, hogy ki vagyok. Én viszont tudtam, hogy most volt arcüreggyulladása, ami miatt hatalmas turhákat hagyott a zuhanytálcában."

Stephanie Land amerikai írónő már a nyáron megírta emlékeit abból az időből, amikor gyermekét egyedül nevelő egyetemistaként takarításból tartotta el magát. Cikkét a Vox a nemrég közölte újra. Land írónő, a Montanai Egyetemen tanult angolszakon a kreatív írásra fókuszálva. Bár cikkében ez sehol nincs jelezve, pár apró jel alapján arra következtetnék, hogy bár valószínűleg valós élményeken is alapul, írása fikció lehet:

"Kanyargós kis utak végén találtam meg a házakat a kertitörpe vagy a lábtörlő alá rejtett kulcsokkal. Az autómmal úgy parkoltam, hogy ne hagyjak olajfoltot a behajtón, betrógeroltam a cuccaimat, bejelentkeztem telefonon, miközben az óceánra néző panorámaablakokból néztem a szépen ápolt gyepet, a teraszon álló foteleket és a mólóhoz vezető kis utat, aminek a végén hajó ringott, ami még az esőben is csillogott" - írja.

Márpedig Montana, ahova önéletrajza szerint egyetemre járt, két államnyira, nagyjából ezer kilométerre van a legközelebbi óceántól. Egy másik írásából ugyan arra következtethetünk, hogy Montana előtt Washingtonban vagy Oregonban élhetett, még ebben is azt írja, hogy Montanaba költözése után kezdte meg egyetemi tanulmányait, és kezdett házakat takarítani, hogy eltartsa magát és kislányát.

De ez mellékszál, a lényeg most a takarítónő vallomása arról, hogy

legvadabb rémálmaid igazak, a takarítónőd tényleg kutat a titkaid után.

Land egy takarítócégnek dolgozott, napi két-három házat takarított. "Kitakarítottam, és továbbálltam" - írta. Mígnem egyszer a főnökei rászóltak, hogy lassabban takarítson. A cég takarítói váltásban dolgoztak, így előfordult, hogy ha a következő takarító lassabban végzett a munkával, a megrendelő akkor is csak a rövidebb takarítás árát akarta kifizetni.

"Így hát ahelyett, hogy csak rendeztem volna az iratokat, elkezdtem átnézni őket. Éjjeliszekrényekben kutattam titkok, az Amerikai Álom mögött rejtőző történetek után" - írja.

Land szegény sorból származott, az amerikai proletariátus jellemző lakhelyén, trélerparkban élt, mielőtt továbbállt volna Montanában. Írásából sugárzik is némi megvetés a szerencsésebb sorsúak iránt:

"Megdöbbentett, hogy az ügyfeleim mennyi pénzt költenek. Az egyik házban találtam egy számlát egy plédről, ami többe került az autómnál. A lakásomnál nagyobb gyerekszobákat porszívóztam. Rob házában - ő volt a válogatós pénteki ügyfelem, aki rajongott értem - csak a nappaliban háromezer dollárnyi tévé és hifi volt. A karácsonyi lapba, amit tőle kapta, egy százdollárost rejtett. Ez akkoriban volt, amikor hirtelen megsokszorozodtak a gyógyszeres tégelyek a fürdőszobában, a bőre pedig sárgássá vált" - írja.

És ez még csak nem is a legindokolatlanabbul gonosz megjegyzés a most újra vírusosan terjedő írásban. Land a többi gazdag ügyfelét se kíméli:

• Mesél a nőről, akinek az éjjeliszekrényében tesztoszteronkrémet talált, és akit egy bárban randizni látott. "A pult túloldalán áltam a barátomra várva, és azon gondolkoztam, hogy milyen szomorú lehet, ha valaki elveszti a libidóját".
  
• Ír a nőről, akinek a férje pornómagazinokat tartott az éjjeliszekrényen, és aki állítólag kiírta egy cetlire, hogy csak a macska miatt van még együtt a férjével. Őt egy közértben látta, róla szól a cikket indító idézet.
  
• És ír az asszonyról, akinek a férje gyakran volt távol, és aki a fagyasztóládában rejtegette a cigarettáját. "A konyhaszekrény zsírszegény leveskonzervekkel és salátaöntetekkel volt tele, a hűtőben salátán és vízen kivül szinte semmi sem volt. A konyha melletti vécé pereme alatt mindig beszáradt hányás volt".
  

Ő mindezekből azt a tapasztalatot vonta le, hogy nem akar gazdag lenni. "Egyre inkább beláttam, hogy én nem fogok drága kütyüket venni a lányomnak. Inkább a strandra jártunk, hogy rákokat keressünk a kövek alatt, az esős vasárnapokon pedig negyeddolláros puzzle-öket raktunk ki. Megfogadtam, hogy sose költözöm nagyobb házba annál, amit magam is takarítani fogok" - írta, bár sokkal árulkodóbb a cikk lezárása. Land idővel a takarítócég helyett saját ügyfeleket vállalt, és felmondott.

"Elvesztettem ezeket a házakat, de nem volt búcsúzás. Abban se vagyok biztos, hogy egyáltalán észrevették, hogy le lettem cserélve" - írja az emberekről, akik nem is ismerték.

Én más tanulságot vontam le:

ezek szerint a takarítónők valóban turkálnak a dolgaink között.

Hogy ez valóban így van-e, annak kiderítéséhez segítséget kérek: akár takarítóként, akár megrendelőként, írják meg tapasztalataikat. Akkor is, ha megerősítik ezt a félelmet, ha pedig cáfolnák, akkor még inkább!

(Címlapkép: Apionid / Flickr CC BY-NC-ND 2.0)