Finnországban olcsó albérlethez juthatnak a fiatalok, ha vállalják, hogy időt töltenek idős emberekkel

külföld
2015 november 28., 14:15
comments 131

Helsinki városi tanácsa olyan 25 év alatti fiatalok jelentkezését várja, akik olcsó albérletért cserébe vállalnák, hogy heti 3-5 órában foglalkoznának a Laajasalo kerületben lévő idősek otthonának lakóival. 

Egyelőre három apró apartman kiadásával indult el a kísérlet, de a terv, hogy kibővítsék majd a résztvevők számát. A városban komoly gondot okoz, hogy az albérletárak nagyon elszabadultak, a fiatal egyetemistáknak sokszor gondot okoz, hogy megfelelő lakhatást találjanak. 

Nem ápolókat vagy idősgondozókat keresnek, azokat a feladatokat továbbra is az otthon személyzete fogja ellátni. Ezért semmiféle képzettség sem kell Olyan fiatalokat várnak, akik szívesen beszélgetnének meg töltenének időt az idős emberekkel. Új perspektívákat, változatosságot hozva az életükbe. 

A három lakásra egy hét alatt több mint hatvanan jelentkeztek. Az ötlet nagyon népszerű lett a finn sajtóban és a közösségi oldalakon is, sokan írják, hogy remélik, precedens lesz ebből.  (BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.