A szemtelenül fiatal, még idén is csak 33 éves Gál úr még 2014 júniusában, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának szakmai igazgatójaként alapította meg GLP Bormarketing Kft. nevű cégét.
A GLP-t az év június 17-én jegyezte be a cégbíróság, és július 1-én le is adott egy pályázatot az agrárminisztériumbam, amivel szeptember 16-án 3 millió forintos vissza nem térítendő uniós támogatást nyert el. A legmagasabb összeget, amit a 35 év alatti, más vállalkozásban többségi tulajdonnal nem rendelkező fiatal vállalkozóknak adni lehetett az Új Széchenyi Terv keretében.
A pályázati felhívás a foglalkoztatottság növelését jelölte meg célként, azonban a GLP-nek 2014-ben nem volt egyetlen egy alkalmazottja sem. A cég nyomtalanul működik Gál lakcímén, Egerben, még honlapja sincs.
Gált pedig 2015 elején eredetvédelemért felelős helyettes államtitkárnak nevezték ki a Földművelésügyi Minisztériumba. Ahol egyébként 2007 és 2014 között már ott dolgozott, csak pont a pályázat elnyerésének idején nem dolgozott a közigazgatásban.
(Blikk)