Megint rohadt jó áron lehet ingatlanokat venni a Belvárosban

politika
2015 december 09., 13:24
comments 151

Tucatnyi önkormányzati ingatlan elidegenítéséről határozhat december 10-én, csütörtökön a belvárosi önkormányzat képviselő-testülete. A 12, eladásra kijelölt ingatlan közül hármat az OTP, egyet az OTP-vezér Csányi Sándor érdekeltségébe tartozó Pick Szeged jogosult bérlőként kedvezményesen megvásárolni.

Az előterjesztésben vannak furcsaságok. Úgy értem, a szokásos furcsaságokon túli furcsaságok, mert azon az V. kerületi ingatlaneladásoknál annyira már nem lepődünk meg, hogy

mennyire jutányos áron lehet ingatlanokhoz jutni a Belvárosban.

Vegyük például azt az ingatlant, amire a Pick Szeged jelentkezett be. Ez a Pick Kossuth téri márkaboltja, a metrómegálló mellett, közvetlenül a Parlament szomszédságában. Ennél exkluzívabb hely kevés van a városban. A 313 négyzetméteres helyiséget 135 millió forintra becsli a javaslat, a bérlőnek járó 30 százalékos kedvezménnyel így már elég baráti, 302 ezer forintos négyzetméteráron veheti majd meg a Pick.

És még így is ez a legdrágább a négy ingatlan közül:

az OTP három bérleményét, a Nádor utca 6., Vigyázó Ferenc utca 6. és a Zrinyi utca 9. szám alatti bankfiókokat ennél jóval olcsóbban adják.

photo_camera 1. - Vigyázó Ferenc utca 6. 655 négyzetméter, becsült forgalmi érték 171,8 millió forint, kedvezményes eladási ár 120,3 millió forint, kedvezményes négyzetméterár 183,6 ezer forint. Vételre jogosult bérlő: OTP. 2. - Nádor utca 6. 1431 négyzetméter, becsült forgalmi érték 404 millió forint, kedvezményes eladási ár 282,8 millió forint, kedvezményes négyzetméterár 197,6 ezer forint. Vételre jogosult bérlő: OTP. 3. - Zrínyi utca 9. 203 négyzetméter, becsült forgalmi érték 74 millió forint, kedvezményes eladási ár 51,7 millió forint, kedvezményes négyzetméterár 255,5 ezer forint. Vételre jogosult bérlő: OTP. 4. - Kossuth Lajos tér 9. 313 négyzetméter, becsült forgalmi érték 135 millió forint, kedvezményes eladási ár 94,5 millió forint, kedvezményes négyzetméterár 302 ezer forint. Vételre jogosult bérlő: Pick Szeged.

Ez a három ingatlan egy 150 méter sugarú körben helyezkedik el, mégis, az értékbecslő szerint a legolcsóbb, Vigyázó Ferenc utcai és a legdrágább, Zrinyi utcai becsült négyzetméterára között 28 százalék az eltérés:

  • a 655 négyzetméteres Vigyázó Ferenc utcai ingatlan becsült forgalmi értéke 171 millió forint, vagyis a bérlő kedvezményesen 120 millióért, négyzetméterenként ~185,5 ezer forintért veheti meg;
  • a 203 négyzetméteres Zrinyi utcai ingatlan forgalmi értékét 74 millióra becsülték, kedvezményesen 255,5 ezer forintos négyzetméteráron veheti meg az OTP.

A két ingatlan a Google Maps adatai szerint 230 méterre van egymástól. Viszonylag jól ismerem a környéket, másfél évtizedig éltem a kerületben. Bár valóban vannak szociokulturális eltérések az V. kerület egyes részei között, de az adott, mindössze négy háztömbnyi terület eléggé homogén, vagyis nincs különösebb indoka annak, hogy ennyire eltérő forgalmi értéke legyen ottani ingatlanoknak - hacsak nem rontja le nagyon a Vigyázó Ferenc utcai értékét az, hogy vele szemben nyitott meg a Costes, Budapest első Michelin-csillagos éttermének új üzlete.

Az ingatlaneladásokról szóló előterjesztéshez csatolt szakértői értékelés szerint az értékbecslést részben szabadon hozzáférhető adatok alapján készítették. Ilyen szabadon hozzáférhető adatok vannak az Otthontérképen is, amely szerint az 5. kerületben a lakóingatlanok átlagos értékesítési ára - 2014-ben! - négyzetméterenként 340 ezer forint volt, de pont az érintett területen ezt több mint harminc százalékkal meg szokták haladni az árak - a Nádor utca 6. szám alatti ingatlannal egy háztömbben például jelenleg 623 ezer forintos négyzetméteráron kínálnak eladásra ingatlant, ennél a Nádor utca-Arany János utca-Széchenyi tér-József Attila utca határolta környéken csak drágább ingatlanokat hirdetnek.

Via Otthontérkép
photo_camera Via Otthontérkép

Az Otthontérkép adatai szerint a Kossuth téren is legalább 30 százalékkal meghaladja a kerületi átlagárat az ingatlanok piaci ára, itt egy eladó lakóingatlant hirdetnek 553 ezer forintos négyzetméteráron. Vagyis az OTP és a Pick még akkor is elég jól járna, ha a becsült forgalmi értéken vásárolná meg az ingatlanokat, a 30 százalékos bérlői kedvezménnyel a környéken árult ingatlanok négyzetméterárához képest már 45-75 százalékkal jobb áron vásárolhatnak.

Hogy miért van szükség ezekre az ingatlaneladásokra? Jó kérdés. Minden ingatlan értékesítését a bérlő kezdeményezte, az önkormányzati vagyonkezelő kérelmük alapján készített előterjesztést az eladásukról. Rogán Antal polgármestersége idején az önkormányzat ezeket az eladásokat azzal indokolta, hogy az önkormányzatnak bevételekre van szüksége a költségvetés egyensúlyban tartásához. Ilyenről most nincs szó, a kerületi költségvetéshez november 30-án nyújtottak be módosító indítványt, melyből kiderül, hogy az önkormányzatnak idén a tervezettnél több bevétele van, például a parkolási tevékenységből, amellyel például az üzemeltetési tartalékot is növelik.

A csütörtöki ülésre beterjesztett előterjesztésben még akad két furcsaság. Az egyik egy ötödik ingatlan, a Hercegprímás utca 7. szám alatti 155 négyzetméteres földszinti üzlethelyiség, amit a Bazilika Kávéház és Étterem Vendéglátó Kft. vehet meg a bérlőnek járó kedvezménnyel 37,1 millió forintért, 240 ezer forintos négyzetméteráron. Ez azért különös, mert a Bazilika Kávéház bérleti jogát még Rogán idején, 2012 áprilisában felmondta. A felmondási idő 2013. április 3-án telt le, de a bérlő nem adta birtokba a helyiséget, ezért kiürítési per indult ellene. A bérlő kezdeményezte a felmondás visszavonását, amit immár az új polgármester, Szentgyörgyvölgyi Péter 2014. december 18-án vissza is vont, így a Bazilika Kávéház most újra jogosult a bérlői kedvezményre.

A másik érdekes apróság, hogy a csütörtöki előterjesztésben szereplő mind a 12 ingatlan elidegenítésével kapcsolatos jognyilatkozat és vételár letéteményes ügyvédjeként a Dr. Sándor Ügyvédi Irodát, illetve az iroda képviseletében Sándor Sz. Zsolt ügyvédet jelölte ki. Az ő neve onnan lehet ismerős, hogy ő vehetett meg 79 millió forintért egy 237 négyzetméteres irodát a Deák téren, a Metró kijáratánál.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.