Egy amerikai kisváros leszavazta a napelemek építését, mert féltek, hogy túl sok energiát szívnának el a Napból

idióta rekordok
2015 december 13., 17:11
comments 324

A túlzott közösségi aggodalom miatt döntött egy amerikai város vezetése, hogy nemet mondanak napelemek telepítésének lehetőségére. 

A történet meglehetősen furcsa: az észak-karolinai Woodland városában az emberek egy csoportja teljesen kiakadt azon, hogy egy cég napelemeket telepítene a városhoz vezető autóút mellé. A városi tanács gyűlésén egy helyi férfi, akit, hogy még bizarrabb csavart kapjon a történet, Bobby Mannak hívtak, azzal érvelt, hogy a napkollektorok minden energiát elszívnának a Napból, és ez nem tenne jót a helyi vállalkozásoknak. 

photo_camera AFP / CESAR MANSO

De felszólalt Jane Mann is, aki egykoron természettudományokat tanított a helyi iskolában. Ő attól félt, hogy a nappanelek megakadályoznák a környék növényeit a fotoszintetizálásban. Mint mondta, látott már olyan növényeket, amik napelemek mellett voltak, és mind elszáradtak, mert nekik már nem jutott elég napfény. 

Említette azt is, hogy a környéken sok a rákos megbetegedés, és egyelőre senki nem tudja megmondani, a napenergia nem okoz-e rákot. 

A Strata nevű cég képviselője próbált a találkozón érvelni amellett, hogy szó nincs ilyen negatív hatásokról, és hogy egy napelem nem vonz több napfényt oda, mint amennyi amúgy is jönne. 

De ez nem hatotta meg a városi tanácsot, ami végül leszavazta a javaslatot, egyben napelem-moratóriumot is elfogadtak a jövőre nézve.  (Independent)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.