Felszámolók fizettették le magukat Győrben

bűnügy
2015 december 22., 09:09
comments 17

Vádat emelt a győri ügyészség egy férfi és társa ellen, akik cégek felszámolása során kértek és kaptak pénzeket a felszámolt cégek vezetőitől, közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség.

A vádlott 2010-2013 között dolgozott egy felszámoló cégnél. Ahelyett azonban, hogy végezte volna munkáját, inkább felkereste a felszámolandó cégek vezetőit azzal, hogy jobban járnak, ha neki fizetnek előre, ahelyett – ahogyan az törvényes lenne –, hogy az eljárás után egy összegben fizetnének az eljárásért.

Az ügyészség szerint a lefizetők, tehát a felszámolás alatt lévő cégek vezetői "nem voltak tisztában kötelezettségeikkel", ezért fizettek. A vádlottak felszámoló cége aztán a korábbi fizetésekre tekintet nélkül az eljárás végén újra elkérte a rendes felszámolási díjat. Pénzben összesen legalább kétmillió forinttal fizettették le magukat a vádlottak, de az ügyészség szerint volt, hogy lakásfestéssel csökkenették az általuk nyilvántartott tartozást, egy esetben pedig évekig használták jogosulatlanul az egyik felszámolás alatt lévő cég kocsiját.

Az ügyészség az elsőrendű vádlottat tizenhét, a másodrendűt pedig négy bűncselekmény elkövetésével vádolja. Az irányadó büntetési tétel előbbi esetében 5-15 évig, utóbbinál 2-12 évig terjedő szabadságvesztés.

(MKLU)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.