Gasztronómiai szenzáció: megszületett az új Horváth Ilona- F. Nagy Angéla-kentaur

Az első meglepetés a legjobb a bloggerből lett gasztronómiai médiaforgószél, vagyis Mautner Zsófia könyvbemutatóján: megtudom, hogy a Marriot (volt Intercontinental) szálló elnöki lakosztálya nem szuperluxus búvóhely, hanem jókora buliközpont. Ide szervezték ugyanis a Budapest bites - spicy and sweet Hungarian home cooking című szakácskönyv bemutatóját. 

Én eddig másképp képzeltem, dehát sose voltam sem elnök, sem popsztár: az elnöki lakosztály hatalmas nappalijával és fél kézilabdapályányi teraszával egyértelműen részeg nagykövetek buliztatására szolgál. Nagykövet most is akad, de sajnos nem részeg. A diplomaták jelenléte érthető, a szerző ugyanis maga is diplomata volt még pár éve. 

3 percen belül levonom a legfontosabb következtetést: ha jó bulit akarsz szervezni, hívj meg egy Moszad által védett zsidót is. Itt van ugyanis Ilan Mor izraeli nagykövet, egy lagymatagon induló beszélgetős bulinak meg semmi nem tesz jobbat, mint a lakás különböző pontjairól a meghívottakat vizslató testőr-ügynökök. Komolyan értem, a legfelszínesebb beszélgetés is rögtön pikánssá válik ilyen díszletek között. 

Bár nyilván mindenki a tálakat sasolja, előbb túl kell esni a beszéden. Amiben Mautner tudatja velünk, hogy Budapesten győzött a magyar gasztroforradalom. Itt, ezen a 200 négyzetméteren garantáltan, így nemsokára mindenki a tálakra veti magát. 

Előtte még kéjesen hallgatjuk a szerzőt, aki olyan lelkesen és pozitívan beszél a magyar konyháról, hogy az ember elandalodva már-már Baszkföldön érzi magát. Mautner szerint a Forradalom fővárosi győzelme után a következő pár éves fázis a magyar vidék meghódítása lesz. Ebben is vannak már nyálcsordító eredmények, mint az Ikon vagy az Anyukám mondta, de a terv szerint Mautner-huszárok bevonulása után más környékek is megadják lassan magukat. 

Van már jó magyar alapanyag is, igaz, a nagy részét még egyből kiviszik az országból - magyarázza Mautner, aztán  - amikor már azt képzelem, hogy ő az Új Magyar Konyha Fidel Castrója az ötórás beszédeivel - hagyja, hogy végre elhasználjuk az eddig szorgalmasan gyűjtögetett nyálunkat.

A vége felé arról beszélt, hogy az étel összehozza az embereket, amire eszembe jut az Index szerkesztőségének rettenetes brassói-szektája, akik minden csütörtökön elmentek szentáldozásra a szemközti kifőzdébe, hogy utána úgy fújják tele a termet a brutálisan szédítő fokhagymaszaggal, mintha valami félresikerült ópiumbarlangban dolgoztunk volna. 

A helyszínen feltálalt fogások világosan bizonyították, hogy

  1. ha igazán jó a recept, és nem kell különösebben figurázni, bárki tud igen finomat főzni
  2. de ha nem bárki, hanem ügyes szakács főz, akkor azonnal érezni a különbséget

Az történt ugyanis, hogy az összes ételt a szervező cég csinálta meg Mautner receptjei alapján, de volt egy sütemény - a sütőtökös-csokis bejgli - amiből a mester is sütött egy adagot. Ami úgy viszonyult a másikhoz, mint Paul Scholes Kleinheisler Lászlóhoz. Vagy, ha nem értenéd a focihasonlatokat, mint Stephen Colbert Sas Józsefhez.

Akartam részletesebben írni a kínált fogásokról, de amikor a birsalmás libalevesről az a szó jött a számra, hogy "kifejező", azonnal kivágtam a nyelvemet, így ez a rész most elmarad. Elég legyen annyi, hogy minden irtó finom volt, a posírozott libamáj birsalmasajttal és turbolyával meg különösen.  No meg a tökös bejgli.

A lényeg úgyis maga a könyv, ami talán akaratlanul lett  a mi generációink Horváth Ilonájának vázlata. Olyan egyszerűen, tömören ismerteti a hétköznapi magyar konyha alapfogásait, miközben némi gasztotörténeti magyarázattal el is emeli őket, úgy ad hozzá a jól ismert receptekhez épp annyi saját találmányt, apró csavart, hogy az egész egyszerre maradjon hagyományos és újszerű hatású, hogy én még nem láttam ilyent. A személyesség foka is pont megfelelő, szerzőnk jól találja el az ösvényt a kimértség és a szubjektivizmus között. 

A lényeg azért az, hogy a magyar alapfogásokat techniakailag könnyedén, korszerű módon, pont annyi egyéni ízzel kínálja, hogy az egész az övé is legyen, mégis alkalmas legyen egyfajta kortárs sztenderdnek is. 

Ha lefordítaná magyarra és megtriplázná a terjedelmet, tényleg fölvehetné az Ilona nevet is.