Három napra betiltják az autós közlekedést Milánóban

külföld
2015 december 27., 16:49
comments 82

A hosszú ideje tartó nagy fokú légszennyezettség miatt hétfőtől három napon át nem közlekedhetnek a személygépjárművek és a motorok délelőtt 10 és délután 4 óra között Milánóban - jelentette be vasárnap az olasz város vezetése.

Az 1,2 milliós észak-olaszországi városban már egy hónapja tart a szmog, a hatóságok emiatt szánták el magukat a lépésre. A szerdáig tartó akció ideje alatt különleges "szmogellenes" napijegyet lehet váltani a városi tömegközlekedésre kedvezményes, 1,5 eurós (475 forintos) áron. 

Milánó Európa egyik legszennyezettebb városának számít, ahol évek óta minden télen komoly gondot jelent a szmog. Az idén a helyzetet külön súlyosbítja, hogy a Pó-síkság térségében több mint két hónapja nem esett, míg a szél az átlagosnál gyengébb, a hőmérséklet pedig magasabb volt. Vasárnap például 17 fokot mértek Észak-Olaszországban.

A jövő hét elején Rómában is autóforgalom-korlátozó intézkedések lépnek életbe a légszennyezettség miatt. Az olasz fővárosban hétfőn a csúcsidőben nem közlekedhetnek a páratlan számra végződő rendszámú autók, kedden pedig a páros rendszámúakra vonatkozik majd a tilalom. Hasonló tilalom lép életbe a hét első két napján a lombardiai Bergamo városában is.

photo_camera Milánói biciklis még 2010-ben (AFP / DAMIEN MEYER)

Vasárnap hasonló okokból több északolasz városban - így Modenában, Piacenzában, Ferrarába és Reggio Emiliában - rendeltek el autómentes napot. 

A szmog az ország középső és déli részét sem kíméli, a Nápoly melletti San Vitaliano település polgármestere pedig még a fatüzelésű pizzasütő kemencék használatát is megtiltotta a légszennyezettség csökkentése végett.

Olaszországban az egészségügyi minisztérium kutatása szerint évente 30 ezer ember haláláért felelős a légszennyezettség, azaz az összes halálozás hét százaléka írható a szmog számlájára. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.