Svédországból lassan teljesen eltűnik a készpénzhasználat

külföld
2015 december 27., 17:42
comments 199
  • A svéd gazdaságnak csupán két százalékát teszi ki a készpénzforgalom. Ez az arány az Egyesült Államokban 7,7 százalék, az EU-ban pedig tíz százalék. Ráadásul az idei összes vásárlásnak csupán húsz százaléka zajlott készpénzzel a skandináv országban, míg a világátlag 75 százalék. 
  • A legnépszerűbb fizetési mód még mindig a bankkártya, közel 2,4 milliárd kártyás tranzakció volt például 2013-ban, de egyre jobban hódítanak a különféle telefonos applikációk is. 
  • Az ország legnagyobb bankjainál pedig a fiókok felében már egyáltalán nem is kezelnek készpénzt, nem is fogadnak be és nem is adnak ki. Elmondásuk szerint ráadásul így igen komoly költségeket spórolhatnak, hiszen jelentősen tudtak csökkenteni a biztonsági kereten. 

Ezek a főbb adatok ebből a New York Times riportból, ami ezt a kérdést járja alaposan körül. Van benne sok megszólaló, akadnak aggályok és anekdoták is, ha valakit érdekel, hogyan válik készpénztelenné Svédország, érdemes elolvasni. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.