Elkészült a gyorsforgalmi bicikliút első szakasza Németországban

Tbg
életmód
2015 december 29., 12:14
comments 124

Autópálya bicikliseknek, nagyjából ezzel a képzavarral írható le legjobban az a fajta úttípus, amiből most adtak át egy 5 kilométeres szakaszt Nyugat-Németországban, a Ruhr-vidéken.

photo_camera Fotók: AFP / PATRIK STOLLARZ

A tervek szerint az út 100 km hosszú lesz, Duisburg, Bochum és Hamm városát és négy egyetemet fog összekötni a Ruhr-videék kihasználatlan vasútvonala mellett tekeregve.

A tervek szerint napi ötvenezer autóst vesz ki az autóforgalomból a télen is tisztán tartott, piros lámpáktól mentes új úttípus.

Azért hívják autópályának (Autobahnnak), mert a gyorsforgalmi autóutak logikáját követi: 4 méter széles, szintbeli kereszteződés pedig nem lesz rajta, alul- és felüljárók vezetik át a biciklisforgalmat a keresztező utakon.

Hasonló utak épültek már Hollandiában és Dániában is, Németországban pedig egyre több város szándékozik ilyet építeni uniós és szövetségi forrásból. Utóbbi meglehetősen fontos, mert miközben a közutakat és a vasútakat az állam építi, a bicikliutak finanszírozását eddig a helyi önkormányzatok állták. A száz kilométeres szakasz költségét 180 millió euróra saccolják.

Berlinben ezért magántőkét igyekeznek bevonni, hátha a hidertőket érdekli egy ilyen lehetőség cserébe azért, hogy az utakon hirdessenek. (France24)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.