Mint a kullancs, úgy csimpaszkodik az ellenzék Hosszú Katinkára

Az egész Hosszú Katinka vs. Úszószövetség botrány legviccesebb, egyben legszomorúbb eleme az, ahogyan az ellenzéki politikusok megpróbálják meglovagolni az úszónőt, amit érdemes szó szerint véve is elképzelni.

Miután Hosszú megtartotta a legutóbbi, svungos sajtótájékoztatóját a szerződés széttépésével mint csúcsponttal, a Gyurcsány-párt ifjúsági szervezete és az Együtt is rámozdult, nemcsak szöveges, hanem grafikai formában is.

Az IDE, vagyis a gyurcsányista Ifjú Demokraták ezzel a Hosszú-plakáttal próbálkoznak:

Figyeljük meg, hogy jutunk el lépésről-lépésre odáig, hogy egy sportoló és - az egyáltalán nem fideszes elnök által vezetett - szakszövetsége közti felkészülési konfliktus egyszer csak a kormánnyal szemben való karakteres kiállássá változik. Külön humoros, hogy a gyurcsányfiókák szemében a hatalommal való szembeszállás legjobb példája egy olyan sportoló, aki lényegében és leegyszerűsítve azt mondja, hogy a "hatalomnak" többet kellene adnia neki és társainak. Akárhogy is, mire a szöveg végére érünk, Hosszú gyakorlatilag a Sportuszoda Nagy Imréjeként emelkedik ki a habokból, mínusz bajusz. Ha kicsit fiatalabb, ő lehetne az Egyrészes Dresszek Masfeld Pétere.

Az Együtt vezetője, Juhász Péter legalább ütős, sokértelmű kezdőmondattal nyitott, szintén a Facebookon - Hosszú Katinka mindenkit lepipált - aztán ő is plakátot villantott:

Na, ez szimpla farvizezés csak legalább, bár a vad példaképezés olvastán azért felmerül az emberben, hogy a kóválygó ellenzék eszerint már megint megtalálta az ideális anti-Orbánját. 

Na de ki akarna marha gyorsan úszó Falus Ferenccé válni? 

Hosszú Katinka hála istennek sokkal értelmesebbnek tűnik annál, hogy a jövő héten már arról szóljanak a hírek, hogy Bitó Lászlóéknál vacsorázott. 

De a dolog persze már el is kezdett eszkalálódni, a facebookos fotellenzék pedig a jelek szerint meg is találta az Új Messiást:

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.
;