A német igazságügy-miniszter szerint előre megszervezettek voltak a kölni események

külföld
2016 január 10., 14:50
comments 562

Heiko Maas vasárnap nyilatkozott a szilveszter éjszakáján Köln belvárosában történt bűncselekmény-sorozatról. A német közvéleményt alapjaiban felforgató támadássorozat szerinte előre átgondolt és tervezett akciósorozat volt, nem pedig spontán támadás a nők ellen. 

Az interjú a Bild am Sonntag-ban jelent meg, a lap pedig idéz rendőrségi forrásokat is, mely szerint a közösségi oldalakon észak-afrikai migráns közösségek csoportjaiban egymást biztatták emberek, hogy csatlakozzanak hozzájuk a pályaudvar és a katedrális közti téren szilveszter este. 

Ugyanakkor Maas nem hajlandó elfogadni azokat a következtetéseket, melyek egyből minden bevándorlót tennének felelőssé a történtekért, szerinte teljes nonszensz azt gondolni, hogy ezek a bűncselekmények arra lennének példák, hogy a külföldiek nem tudnak integrálódni a német társadalomba. 

A miniszter egyben azzal vádolta a szélsőjobboldali, populista erőket, hogy propagandacélokra használják fel a kölni eseményeket. (DW)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.