Aggódsz a brüsszeli terrorizmus miatt? Hívj fel embereket Brüsszelben, és kérdezd meg, hogy érzik magukat

külföld
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

A belga fővárosnak elég kemény féléve volt, az elmúlt hónapokban a város neve összekapcsolódott a terrorizmussal, egymást érték a rendőrségi akciók és folyamatosan Brüsszelről lehetett hallani a hírekben. (A híres dzsihádnegyedet mi is megnéztük.)

Mindennek pedig természetesen komoly anyagi következményei is lettek: a turizmus érezhetően visszaesett, a novemberi rendkívüli intézkedések pedig a negyedéves GDP 0,1 százalékát szívták fel. 

A turizmusért felelős városi tanács folyamatosan próbál újabb ötletekkel előállni, hogyan lehetne visszacsábítani a turistákat a városba, és erre lett most egy új kísérlet a lehetőség, hogy a kíváncsi turisták felhívhatnak brüsszelieket, hogy velük beszélgessenek a városról. 

Egész pontosan az történt, hogy telefonokat telepítettek a városban, még a hírhedt Molenbeek negyedben is, és hétfőig a #CallBrussels honlapját meglátogatva bárki hívhatja ezeket a készülékeket. Amiket reményeik szerint egy brüsszeli lakos fog felkapni és utána beindul majd a beszélgetés. Többek között arról, hogy egyáltalán nem veszélyes Brüsszelben lenni és hogy ez még mindig egy nagyszerű város. 

A Washington Post újságírói próbálgatták a szolgáltatást a napokban, és bár alapvetően működött, sokszor nehéz volt vonalat kapni, ami arra utalhat, hogy elég népszerű volt a telefonálási lehetőség. Egy helyivel és egy turistával beszéltek végül, mindketten azt mondták, hogy nem nagyon aggódnak a biztonságukért és hogy érdemes meglátogatni a várost. 

A vonalak hétfőig élnek, reggel kilenc és este hét között, a honlapon van élő stream is, mindez ingyenes ráadásul.