Egy néptől nem lehet elvenni a kultúráját. És csinálni neki egyet lehet?

  • Kassai Lajos a lovasíjászat maga.
  • Kivételes ember, kivételes élettel, erről készített dokumentumfilmet Kaszás Géza.
  • Aztán valahogy egy érdekes kultúrájú sportágról és kvázi feltalálójáról szóló film helyett mitologikus igazságokat, vitatott, tudománytalan zűrzavart kaptunk.
  • Szóval sikerült megint átesni a ló egyik oldaláról a másikra.

Két bivaly lustán álldogál egy saras vízű tavacskában, aminek a partján kacsák tollászkodnak. A háttérben a domb tetején fehér lovak legelésznek, sörényükön átszűrődik a napfény, Makovecz-kupolákat látni és egy jurtasátrat. Aztán feltűnik egy ember két borzas kutyával, kezében íjjal és átrohan a tájon, a következő pillanatban pedig már a lován ül, és a leghihetetlenebb szögekből talál bele galoppozás közben nyilaival egy céltáblába.

Ez a képsor egy teljesen átlagos jelenet Kaszás Géza A Lovasíjász c. dokumentumfilmjében, aminek főszereplője Kassai Lajos, a magyarországi lovasíjászsport legjelentősebb alakja, aki egy Somogy megyei, tündérkerthez hasonlatos 15 hektáros tanyán él létszám alapján leginkább állatok között.

Kaszás Géza egy hihetetlenül (sőt sajnos: túlságosan) látványos, a képi világra és a zenére építő filmet forgatott Kassairól, ami - ha nem adja meg magát az ember a rendezői akaratnak, és nem hisz vakon az egészben - számos ponton zavarbaejtő annak ellenére, hogy úgy álltam fel a teremből, hogy egyszer mindenképpen ki fogom próbálni ezt a sportágat, harcművészetet, életstílust, hagyományt - nevezzük, aminek akarjuk.

De most nem a Kassai-féle lovasíjászatról lesz szó, hanem Kaszás A Lovasíjász c. filmjéről.

A futóhomokra homokra épített vár 

„Térdre kényszerítettük, akinek térde volt, fejet hajtattunk azokkal, akiknek feje volt. (...) Nekem hódol minden nép”

- ezt maga Kassai Lajos szavalja egy furcsa beállításban. Belső-Mongóliában vagyunk, egy a kínaiak szerint a hunok valamikori legnagyobb városában, a várfal romjain pedig a fenti sorokat szavalja Kassai, talpig hun harcos, vagy annak vélt öltözékben. 

Mintha a rendező az mondta volna Kassainak, hogy: „Figyelj, most menj fel oda, és add elő Attilát (Athilát)!”.

A főszereplő és feltehetően a filmkészítők alapállítása ugyanis az, hogy a magyarok nem finnugor eredettel rendelkeznek, hanem a hunoktól származnak. 

„Ez a hazugság meddig tartható fent?”

- kérdezi Kassai a mellette álló Obrusánszky Borbála orientalistától, aki elmondja, hogy a Magyar Tudományos Akadémia nem hajlandó foglalkozni ezzel a kérdéssel. Végül Kassai még eldarálja minden hunhívő kötelező elméletét a hun-magyar rokonságot plagizálás módszerével egyszer és mindenkorra elvető, a finnugor nyelvi örökséget bevezető, XIX. századi tudósról Hunfalvy Pálról, majd ismét a tanyán találjuk magunkat.

Nem szeretnék (nem is tudnék) ebben a vitában semmiféleképpen állást foglalni, majd a tudósok szépen rájönnek, miként volt, a hogyan volt.

(Az MTA egyébként valóban sokáig nem foglalkozott kiemelten a magyar őstörténettel, mármint úgy, hogy külön kutatóintézetet szentelt volna neki, ám ennek is megvolt az oka: nem nagyon volt lelet, nyom, kiindulópont a magyar nyelven kívül. Azóta azonban már van kutatóintézet, aminek a vezetője, Sudár Balázs rendkívül érdekes dolgokat mondott a 444-nek ebben az interjúban. A korábbi, többnyire nyelvészeti és filológiai megközelítésen alapuló kuatásokat a technika fejlődése és Türk Attila régész feltáró munkája lendítette tovább. Szerves hun-magyar rokonságra és a Nagy Finnugor Tévedésre valószínűleg ezután sem lelnek majd, de hogy alaposan meg fog változni a honfoglalásról, a magyar nyelvről, és a magyar törzsekről alkotott képünk, az egészen biztos.)

Sajnos amilyen könnyen hülyézi le a finnugor elmélet mögött álló tudományos munkát és az MTA-t a lovasíjász és az orientalista, olyan könnyedén igazolják saját állításaikat - saját állításaikkal, illetve a néhány hasonló mongol és magyar szót kötelezően elmondó kínai és mongol kutatókkal.

Ezzel sem lenne semmi probléma, ha egy fikciós filmet néznénk, ám a Lovasíjász műfaji meghatározása szerint dokumentumfilm. Ehhez képest dokumentum egy szál se, magvas, pátosszal teli kijelentésekből viszont annál több van. 

(Ahogy Sudár a 444 interjújában utalt rá, abban valóban van pótolnivalója a magyar tudományos életnek, hogy a kelleténél jobban hülyének nézték a nem tudományos pályán mozgó hagyományőrzőket, akiknek egy része mára a régészek legnagyobb szövetségese lett, hiszen ők a gyakorlatban kipróbálják azt, amit a bölcsészember az íróasztalnál, írásos emlékek és megkopott leleletek alapján próbál összerakni - pl. egy fegyvert -, de ebben a felállásban is megvan a pontos szereposztás: a kutató kutat, a hagyományőrző pedig ez alapján dolgozik. Csakhogy Kassai saját bevallása szerint sem kutat, nem régimódi íjakat készít, kifejezett szándéka mai anyagokból, a mai kornak megfelelő íjakat készíteni.)

És még ezzel sem lenne baj, mindenki azt gondol a világról, amit akar, csakhogy Kassai Lajos legnagyobb érdeme nem a hun-magyar elmélet kidolgozása, hanem a modern lovasíjász sport egyik variánsának megteremtése, népszerűsítése - és ebben tényleg nagyot alkotott. (A lovasíjászat csak Japánban maradt fenn többé-kevésbé folytatólagos formában, az ázsiai nomád törzsek lovasíjászatát újraalkották - többek között Kassai - de a mai technikával, mai íjakkal.)

És azt gondolnám, hogy egy lovasíjászatról készített dokumentumfilm majd erről fog szólni.

Doku helyett propagandafilm 

A majdnem kétórás filmben azonban alig-alig tudunk meg valamit magáról a sportágról, Kassai életéről, tanyájáról, a sport módszereiről, kialakításáról, a használandó íjról, anyagáról, a nyílvesszőkről, a lovaglás technikájáról stb.  – annál több életbölcsességet kapunk Kassaitól, és ennek hatása alól a film készítői, akik ezek szerint teljesen alávetették magukat a varázslatnak, egy pillanatra sem tudnak/akarnak kibújni.

Az első "mélyinterjú" Kassaival egy beállított jelenet, amelyben egy tábortűznél egy kisfiúnak mesél az életfilozófiájáról - Matula bácsi és Tutajos. Az a kisfiú ott a rendező Kaszás Géza is lehetne, aki tátott szájjal hagyja, hogy rabul ejtse saját dokumentumfilmjének főhőse, hogy neki már csak a pénzt és az utómunkát kell biztosítani hozzá, a többi adva van. 

Az pedig, hogy az alkotók hagyták a saját fejükben is eluralkodni a zűrzavart, tényleg csak a hívőknek jó, a laikusokat - és egyelőre mi vagyunk többen - alaposan össze fogja zavarni.

Kassai ugyanis maga mond egy nagyon fontos dolgot a filmben:

„Egy népet nem lehet elvágni az ősképeitől.” 

Kassai arra utal, hogy hiába is tagadják meg a magyaroktól a hun eredet valódiságát, ez egy lehetetlen vállalkozás. És ebben van is valami, gondoljunk bármit is hun vagy az elfogadottabbnak tekinthető nomád törzsi eredetünkről, 25 évvel a rendszerváltás után van lovasíjászat Magyarországon, és többet beszélünk a hunokról, mint bárki Európában. És ez jó, ki más beszélne róluk?

A Dagoba-köd

Azt azonban be kell látni, és a filmben ez át is jön, hogy ahogy egy kultúrát lehetetlenség elvenni valakitől, úgy kultúrát adni valakinek, csinálni a semmiből legalább annyira nehéz próbálkozás.

És teljesen mindegy, hogy ez a kultúra mennyire fikciós, mennyire - a korban éppen elfogadott - tényekre, elméletekre épül.

A film és Kassai (lehetetlen különbséget tenni) mégis nagyon hiányos tudás alapján építenek fel egy komplex világot, ami ugyan szép próbálkozás, de rögtön kilóg a lóláb, ha e kultúra mélységére volnánk kíváncsiak. 

A Star Wars-univerzumot lassan negyven éve építik az alkotók, a sci-fi írók, a rajongók, a látványtervezők. Nem mondhatni, hogy eredménytelenül, de ezen a fikciós kultúrán azért nehéz számon kérni az antropológiai mélységet, nem tudjuk pl., milyen volt Chewbacca anyjának házifőztje, ami egyfelől mókás felvetés a részemről, másfelől viszont egy kultúra - még ha fikciós is - mélyismeretének mégiscsak alapfeltétele. Az ősmagyarok által valóban használt íjat mind a mai napig nem sikerült teljesen összerakni, de az, hogy a hunok a rokonaink és hogy hogyan éltek, mit gondoltak, abban biztosak vagyunk. Hát ez furcsa.

Így aztán - maradva a Star Wars-os vonalnál - egyáltalán nem hülyéztem le magam, amikor a film második felében a Kassai által szervezett, egyébként nagyon profinak kinéző, felnőtt- és gyerektáborok képsorait néztem, és nem tudtam nem arra gondolni, hogy itt most padavanokat látok kék, sárga, vörös tógában, akiket a barna (!) tógás jedimester oktat az egyensúlyra, a belső összhangra, a lóval való együttműködésre és végső soron az íjászatra.

Mit is látok? Egy sportágat? Egy fikciós világot? Egy történelmi kor reprodukcióját? Nem derül ki, és nem azért, mert Kassai nem mondana erről semmit, hanem mert amit ő mond, annak egy része komolyan veendő lovas-, íjász-, farmerkedő-, csináldmagad-tapasztalat, a másik része viszont üres, falrahányt Coelho-idézet. (Még egyszer: Kassai életéről nagyon keveset tudunk meg.)

A probléma az, hogy a filmkészítők sem akartak ebben valamiféle igazságot tenni, iránymutatást adni a nézőnek, hogy akkor erről mit tudunk - tényleg mindenki hülye? - , hanem adták Kassai alá a lovat, és hagyták vágtatni, amerre kedve szottyant.

És ez már problémás: van egy új, magyar fejlesztésű sportág, amire az egész világon, Kínától Kanadáig felfigyeltek, ha ésszel csináljuk, akkor egy autentikus, értelmezhető keleti nyitás, aminek igenis van köze a hun kultúrához. De nem, ez nem elég, hanem mindenáron vallást, világképet, történelmet és mitológiát kell rá alapozni, és ezzel együtt tagadni minden más a képbe nem illő dolgot, így az egész dolog racionális magja végleg eltűnik az irracionális ködben.

(Ez történt a Makovecz- és a Jankovics-kultusz miatt a két alkotó életművével: politikai alapon ítél róluk a többség, pedig csak elképzeltek egy mitológiát. Aztán túlzottan komolyan is vették.)

És akkor csak úgy lesz, ahogy szokott minálunk lenni: az egyik fele a társaságnak mindent elhisz, amit ebben a filmben hallott az ősmagyarokról, a másik fele pedig továbbra is azt gondolja a lovasíjászatról, hogy ez egy tőről metszett baromság. 

És senkinek sem lesz igaza.

A LOVASÍJÁSZ
Színes, magyar dokumentumfilm, 115 perc, 2016.
Bemutató dátuma: 2016. január 21.
Szereplők: Kassai Lajos, Obrusánszky Borbála, Kassai Iskola növendékei
Rendező: Kaszás Géza
Producer: Kaszás Géza

A filmet támogatta a Földművelésügyi Minisztérium, a Nemzeti Kulturális Alap és a Hungarikum-bizottság.