Gyorsabban kidobják Németországból azokat a külföldieket, akik bűncselekményeket követnek el

A kölni támadásokra reagálva a német kormány olyan szigorításokat fogadott el, amelyek megkönnyítik bűncselekményeket elkövető külföldiek kiutasítását. A kereszténydemokrata német belügyminiszter, Thomas de Maizière és a szociáldemokrata igazságügyi miniszter, Heiko Maas kedden jelentették be a szexuális bűncselekményekre és a külföldiek kiutasítására vonatkozó szabályok módosítását.

Heiko Maas és Thomas de Maiziere - Fotó: AFP/Odd Andersen

Thomas de Maizière belügyminiszter elmondta, hogy ez egy kemény, de helyes válasz az állam részéről azoknak, akik azt hiszik, hogy ha bűncselekményeket követnek el, az nem lesz hatással a németországi tartózkodásukra.

Heiko Maas megerősítette, hogy a szigorításokat a Kölnben elkövetett támadások miatt vezették be. Hozzátette, hogy Németországban a bűnözőket minden esetben bíróság elé kell állítani. A bűncselekményeket elkövető külföldiek esetében pedig ennek az egyik következménye a kiutasítás kell, hogy legyen.

Ennek értelmében mostantól könnyeben ki lehet majd utasítani azokat, akik mások testi épsége, élete, magántulajdona, szexuális önrendelkezési joga ellen követnek el bűncselekményeket vagy rendőrökre támadnak. Ezekben az esetekben akkor is kiutasíthatják az elkövetőket, ha azokat csak felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. 

A kiutasítás már akár egy éves szabadságvesztéstől is különösen indokoltnak számít. Eddig ezt csak a két vagy több évre szóló szabadságvesztéseknél alkalmazták. A szigorítás ugyanúgy vonatkozik a kis- és fiatalkorú elkövetőkre is.

A jelenlegi szabályok szerint egy legalább hároméves börtönbüntetés miatt a menedékkérelmeket már visszautasíthatták. Ezt a küszöböt most egy évre csökkentenék. 

Az igazságügyi miniszter szerint ezzel az intézkedéssel sikerült megszüntetni az eddig fennálló joghézagokat. (via WELT/Spiegel)