Előbb egy komplett családot, majd saját élettársát akarta megöletni a budapesti ügyvéd

bűnügy
2016 január 13., 08:32
comments 185

Összesen négy embert akart megöletni az a budapesti ügyvéd, akit emberölés előkészületével vádol a Fővárosi Főügyészség. 

A hetvenhárom éves férfi még 2010-ben képviselt egy családot, akiknek kölcsön is adott, de azok nem tudták visszafizetni, több mint öt millióval tartoztak. Az ügyvéd 2014 szeptemberében megelégelte, hogy nem látja viszont a pénzét, ezért megbízott egy embert, hogy 600 forintért ölje meg a családot és egy XXII. kerületi építkezésen betonozza be a hullákat. Ha kész beton, ad még egymilliót. A felbérelt bérgyilkos viszont nem a betonkeverőhöz, hanem a rendőrséghez rohant. 

Az ügyvéd ekkor előzetesbe került, majd később kiengedték és meglepve tapasztalta, hogy korábbi élettársa elhagyta őt. Ezért elhatározta, hogy megöleti az exét. Ekkor két előéletű férfit igyekezett megbízni a gyilkossággal, de végül nem vállalták, és titokban még fel is nyomták a rendőrségen. 

A férfi viszont nem tett le tervéről, talált egy ukrán bérgyilkost, akit meg is bízott, ám ekkor kiderült, hogy egy fedett nyomozót sikerült felkérnie. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.