Állami versenytárssal nyomná le a lakástakarékokat a kormány

POLITIKA
2016 január 18., 13:15
comments 175

Rogán Antal bejelentette, hogy versenytársat fognak állítani a lakástakarékoknak az Nemzeti Otthonteremtési Közösség (NOK) létrehozásával. Elmondta, hogy ma a lakás-takarékszövetkezetekben mintegy egymillió embernek van megtakarítása, az állam ezt évi 50 milliárd forinttal támogatja. 

Az azonban már kevésbé tetszik nekik, hogy ezekből a megtakarításokból nem épülnek lakások. 

Ezért az a céljuk, hogy a lakáskasszáknak legyen egy versenytársuk, amihez az angol building society adná a mintát, és az állam ezt is támogatná. Azoknak, akik belépnek az otthonteremtési közösségbe, és ott megtakarítanak, tíz éven belül lakáshoz kellene jutniuk.

Az otthonteremtési közösségről egy hónapos társadalmi vitát terveznek, parlamenti döntés március közepén várható róla. Rogán szerint a N.O.K. érdemi működése 2017-ben kezdődhet meg, az idei még csak az elindulás éve lesz.

Az új lakások és házak építésének most az áfacsökkentés, a csok és az építésügyi engedélyezés egyszerűsítése mellett a N.O.K. létrehozásával létrehozásával adnának még egy lökést. A Kabinetirodát vezető miniszter szerint az erről szóló törvényjavaslat akár már kedden vagy szerdán az Országgyűlés elé kerülhet.

Lazul a csok

Úgy tervezik, hogy könnyítéseket vezetnek be a csok-nál: így például várható a tulajdoni korlát eltörlése, továbbá az ingatlan-értékhatár és az összkomfortra vonatkozó előírás könnyítése. A közfoglalkoztatottak esetében a kormány azon dolgozik, hogy ők az önkormányzatok bevonásával vissza nem térítendő támogatást vehessék igénybe.

Kitért arra is, hogy a lakásáfa csökkentése miatt vitára számítanak az Európai Bizottsággal. Ha ez így alakul, akkor a kormány azzal fog védekezni, hogy ők csak a lengyel példát követték, amelyek korábban már jóváhagyott Brüsszel.

Közvélemény-kutatások alapján arra számítanak, hogy 20 százaléka tervezi igénybe venni az otthonteremtési programot, ezen belül 8-9 százalék gondolkodik a háromgyermekes kedvezményben.

Belengette azt is, hogy az építésügy területe átkerülhet az önkormányzatoktól a járási, illetve a kormányhivatalokhoz. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.