Mi az istenről szól a popzene történetének egyik leghíresebb száma, a Hotel California?

2016 január 19., kedd 22:22
231

Hiába volt irtózatosan népszerű a maga idejében az Eagles, hiába gyászoljuk tiszta szívvel a most elhunyt énekes-gitárost, Glenn Freyt, sajnos az az igazság, hogy az együttes életművének nagyja legfeljebb az igényes, pszeudoprogresszív liftzene kategóriába sorolható. Lássuk be őszintén, hogy ha egy nyugdíjas kémiatanárnő délutáni teázás közben illedelmesen eltüsszenti magát, abban több energia, lendület, úgynevezett rock and roll van, mint amikor az Eagles felszólít rá, hogy Take it to the Limit. És az egyik legdinamikusabb számukat, a Life in the Fast Lane-t is legfeljebb akkor fütyörészi teljes átéléssel az ember, amikor a Tescóban sorakozik, miután sikerült kiválasztania a lehető legakciósabb műbeles virslit.

De a Hotel California, az más.

Pedig az Eagles mesterműve, lényegében egyetlen mesterműve ugyanúgy kezdődik, mint bármely más együgyű, népies műdal: könnyen áttekinthető élethelyzet, semmi dráma. Barna kislány sejehaj, ha átmegy a fahídon. Csak itt nem barna kislány, meg nem fahíd, hanem úgy képzeld el, hogy csapat a fószer a sivatagi országúton, a hajába fúj a szél, meleg illatok áradnak a levegőben, amikor is pislákoló fényeket vél felfedezni a távolban. És persze mindehhez nem pentaton a skála, hanem ahogy egy Kaliforniába bevándorolt michigani, floridai meg texasi szerzőtrió, név szerint Glenn Frey, Don Felder és Don Henley a mexikói határvidék spanyolos motívumok által megihletett countryját elképzeli.

Szóval pislákolnak a távolban a fények, erre nem kiderül, hogy az ott a Hotel California?

Dehogynem. Ettől a ponttól kezdve a szám népies műdalból fokozatosan átcsap népies műballadába: kiderül, hogy a tulajdonos-recepciós asszony igen jómódú, de valószínűleg meg van kattanva; a műballadai homályt gyertyák fénye enyhíti valamelyest, van jégbe hűtött rozépezsgő, és tükröket szereltek a plafonra, ami egy útszéli kamionositatóban minimum szokatlan - még Kaliforniában is. Innentől aztán a végletekig sűrűsödnek az események, megjelenik egy kapitány nevű úriember, aki közli, hogy nincs bor, közvetlenül ezután megszurkálnak egy fenevadat, és a végén elhangzik a kulcsmondat: kicsekkolhatsz ugyan, öcsi, de innen elmenni, azt nem fogsz.

Hát röviden erről szól a Hotel California.

És mivel ennek így nem sok értelme van, az elmúlt évtizedek azzal teltek, hogy boldog-boldogtalan próbálta megmagyarázni, miről szól valójában a Hotel California. Popkulturális szakértők, rockszerzők és gitárhősből lett elméleti szakemberek szenteltek jelentős időt az életükből annak, hogy megfejtsék a szám mondanivalóját, és persze megtörtént a legrosszabb, ami egy műalkotással megtörténhet: a szerzőket is bevonták a nyomozásba, de úgy, hogy magyarázkodásra kényszerítették és felelősségre vonták őket minden egyes szavukért.

Egy zenetkritikus például odáig ment, hogy egy interjúban azzal baszogatta a dobost, Henley-t, hogy miért mondja a kapitány a borra, hogy “spirit”, amikor az köztudomásúan nem égetett szesz. És hogy megbánta-e azóta Henley ezt a bűnét. (Henley azzal védekezett, hogy elég alkoholt ivott már ahhoz, hogy ismerje a különbséget, de hogy ez egy “metafora”.) Az acélos késekről (steely knives), amivel az utolsó előtti versszakban a szörnyet döfködik, Frey utólag kitalálta, hogy az egy utalás a Steely Danre, Henley pedig egy alkalommal közölte, hogy az egész szám nem más, mint “szociopolitikai állásfoglalás”, amivel valószínűleg többet ártott a Hotel Californiának, mint az összes, a számot feldolgozó mariachi-banda együttvéve.

Apropó:

A több évtizedes magyarázkodás ellenére számtalan kérdés sajnos máig megválaszolatlanul maradt a Hotel Californiával kapcsolatban. Hogy csak a legégetőbbeket említsük:

Mi a retek az a colita, aminek a meleg illata terjeng a sivatagi levegőben szinesztéziás jelleggel?

Na, erre külön szócikkek születtek az urbandictionaryn, de a megnyugtató megfejtés máig várat magára. A legelterjedtebb értelmezés szerint a colita az a marihuána növény gubója (bud) a spanyol drogos szlengben, más értelmezésben a vagina becézése - bár nehezen elképzelhető, hogy pont a vagina illata terjengene a kietlen éjszakai sivatagban. Ismét mások szerint a colita az egy vadvirág, egészen pontosan az Eriogonum jamesii nevű növény, és mindenki hülye, aki mást mond.

Miért vannak a tulajdonosnőnek Mercedes Bends-ei Mercedes Benz helyett?

Nyilván szójáték, de hogy mire utalhat, arra máig nincs magyarázat. Egy teljesen elborult értelmezés szerint a bends az a keszonbetegségre, illetve a szlengben a drogos elvonási tünetekre utal, bár ezt valószínűleg ugyanabból a szótárból nézték ki, amiből Kossuth Lajos tanult angolul a börtönben. Aztán simán lehet, hogy csak elszólás, amit szégyelltek utólag kijavítani. 

Kik szurkálnak milyen szörnyet?

Fogalmunk sincs. Sátánista rituálé? Könnyen lehet!

Miért van tükör a plafonon? 

Tükör a a plafonon a bordélyházakban szokott lenni, és a pezsgő is ebbe az irányba mutat, bár ez továbbra sem ad magyarázatot arra a kérdésre, hogy hogyan kerül oda a fenevad, és miért kell megszurkálni.

És a legfontosabb kérdés: létezik a Hotel California, és ha igen, hol?

Annak ellenére, hogy az Egyesült Államokban Maine-től nyugatra, Mexikóban pedig Tijuanától délre minden bokorban van egy Hotel California, mindezidáig a legkülönbözőbb hotelekre, motelekre és és low budget youth hostelekre fogták rá, hogy róluk mintázta az Eagles a Hotel Californiát. Az egyik legenda szerint, ami pont annyira tűnik igaznak, mint az összes többi, az épület eleve nem is Kaliforniában, hanem Mexikóban található, és a dalszerző Henley állítólag lakott ott a hetvenes évek közepén.

A lényeg, hogy a hol nyakatekert, hol bugyuta értelmezési kísérleteknek köszönhetően a Hotel California státuszát tekintve ugyanoda jutott, mint a korabeli, szövegükre nézve a faéknél egy fokkal elvontabb számok jelentős része a Led Zeppelin Stairway to Heavenjétől a Beatles Lucy in the Sky with Diamonds-áig: kultikus darabbá vált, amibe a műértők legalább annyi misztikumot, drogot és sátánizmust belelátnak, mint egyszeri irodalomtanár a Kubla kánba.

Ja, és a zene

Van ugyanakkor a Hotel Californiának egy része, amiről nem nagyon lehet vitatkozni: a jó hangszerelés, a feszes, technikailag korrektül kivitelezett előadás, aminek kifejezetten jót tesz, hogy Frey helyett a dobos Henley énekel, különös tekintettel a duettre a végén, amit szinte az összes szaklap összes listája a rocktörténelem legpompásabb gitárperformanszai közé sorol. Nem ölel fel ugyan akkora dinamikus tartományokat, mint a múlt század végi póverballadák többsége, de afelé hajlik, illetve azt az irányt jelöli ki jó előre, és a Don Felder és Joe Walsh által előadott gitárduett annak ellenére remekmű, hogy a műfaji követelményekre fittyet hányva nem patetikus crescendóban tetőzik, hanem elhalkul és lekeverődik, mintha meg sem történt volna.



És bár ritkán történik meg, hogy egy feldolgozás segít megérteni, mitől jó az eredeti, hadd ajánljam ez ügyben Emily Hastings és Warleyson Almeida félamatőr Hotel California-coverjét. Néha félrenyúlnak ugyan, kiesnek a ritmusból, rosszul van keverve az egész, és Emily kicsit túltolja a Slash-féle Les Paul-os overdrive-ot, de ahogy időről időre összemosolyognak, abból lehet látni, hogy pont úgy játszanak egymással, mint Walsh és Felder az eredetin, Csak ebben, ha lehet, még több az erotika. 

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt