Az osztrákok durván korlátozzák az országba beengedhető menekültek számát

Az osztrák kormány szerdán megállapodott a tartományi vezetőkkel arról, hogy a következő években erősen korlátozzák az országba befogadott menekültek számát. Ezek szerint 2016-ban még 37 500 menekültet fogadnának be, viszont 2019-ig legfeljebb 127 500 embernek adnának menedékjogot. Tavaly összesen 90 ezer ember kért menedékjogot Ausztriában.

Werner Faymann - Fotó: Thierry Charlier

Werner Faymann kancellár szerint ez egy szükségmegoldás, mert Ausztria sem képes minden menekültet befogadni. Ugyanakkor reménykedik abban, hogy ezzel a megoldással sikerül felébreszteniük az Európai uniót.

A néppárti alkancellár, Reinhold Mitterlehner elmondta, hogy a sok menekült már túlterheli a rendszerüket, ezért lehetőség szerint már a határon visszafordítanák őket. Ezért jövőben a ellenőrzést és regisztrációt vezetnek be a határon, amivel egyben felkészülnek arra a lehetőségre is, ha majd vissza kell fordítani az embereket. Hozzátette, hogy erről a szomszédos országokkal, Németország és Szlovániával még egyeztetniük kell. 

Azt is el szeretnék érni, hogy a jövőben Ausztria ne legyen ennyire vonzó hely a menekültek számára. Ezért a jövőben 

korlátoznák a családegyesítés lehetőségét, bővítenék a biztonságos származási országok listáját és csökkentenék a menekülteknek nyújtandó szociális jutattásokat.

A menekültek számának korlátozása éves szintre lebontva azt jelentené, hogy 

  • 2016- ban 37500 embert fogadnának be;
  • 2017-ben már csak 35 ezret;
  • 2018-ban 30 ezeret;
  •  2019-ben pedig már csak 25 ezer menekültet engednének be.
Kerítés a szlovén-osztrák határon - Fotó: AFP/Matthias Roeder

Az osztrákok szerda óta katonákkal őrzik a legfontosabb átkelőket a szlovén határon. A spielfeldi határátkelőnél pedig egy 3,7 kilométer hosszú határzárat építenek. A tervek szerint Spielfeld maradna az egyetlen határátkelő, ahol a migránsok be tudnának lépni az országba. (via Spiegel/Die Presse)