A kormány szerint is túl sok a közmunkás

gazdaság
2016 február 01., 10:04
comments 127
  • A Napi.hu szerint a kormány egy olyan programmal készül csökkenteni a közmunkások számát, amelyet előtte nem egyeztetett sem a munkaadói, sem a munkavállalói szervezetekkel.
  • Ezért erősen kérdéses, hogy a hétfőn induló program mennyire lesz életképes.

Csúcsra jár a közmunkaprogram

A tavalyi 270 milliárd után a kormány idén már 340 milliárdot akar közfoglalkoztatásra költeni, aminek megfelelően a közmunkások száma a folyamatosan növekszik:

A tavalyi első tizenegy hónapban átlagos létszámuk 206,17 ezer főre ugrott meg az előző évi 178,85 ezerről. Tavaly novemberben 2014 azonos időszakához viszonyítva állományuk 43,5 százalékkal gyarapodott.

Ennek ellenére a kormánynak mégis be kellett látnia, hogy egyedül ezzel az eszközzel nem lehet megváltást hozni a munkaerőpiacra.

A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint is gondot jelent, hogy a közmunkásoknak csak 11-13 százaléka képes kilépni a versenyszférába, a többség pedig közmunkaprogramban ragadnak.

Csináljanak mást

A kormány most a februártól induló Közmunkából a versenyszférába nevű programmal próbálja javítani az arányt. A tervek szerint ezzel 20-25 ezren léphetnek át a közmunkából az elsődleges munkaerőpiacra.

Az induló projekt tervezett keretösszege 3 milliárd forint. Ha egy közmunkás a szerződése lejárta előtt piaci állást talál, akkor a közfoglalkoztatási jogviszonyból hátralévő időszakban havonta felveheti a foglalkoztatást helyettesítő támogatás összegét is, amely jelenleg 22 800 forint.

A minisztérium szerint a program nem tartalmaz képzési elemeket, de uniós forrásból lehetőségük van az álláskeresők képzésére. Ehhez kapcsolódó konkrét képzési programot azonban a hivatal nem nevezett meg.

Így nehéz lesz

Az NGM szerint a közmunkások a kereskedelmi ágazatban tudnak a legkönnyebben elhelyezkedni. Lehetnek bolti eladók, árufeltöltők, raktárosok. Úgy tapasztalják, a kereskedelem területén már érezhető az érdeklődés a program iránt.

Ugyanakkor a hétfőn elindult Közmunkából a versenyszférába programról a minisztérium sem a munkaadói, sem a munkavállalói szervezetekkel nem egyeztetett. Ezért kérdéses, hogy az NGM mi alapján tervezett a kereskedelmi szektorral.

Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke szerint 

a kereskedelem elsősorban szakemberhiánnyal küzd, amelyet képzetlen dolgozók tömegével nem lehet orvosolni.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség is úgy látja, hogy inkább szakképzett hentest, péket, cukrászt rendkívül nehéz találni, de eladóból, pénztárosból is szűkös a kínálat.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.