Rabja lettem már az első végignézés után a XIII. kerület pár lelkes lakosa, illetve a lokálpatrióta rocker-zeneszerző Baranyecz János által előadott kerületi himnusznak. Először az őszintesége fogott meg. Nem kell rókalelkű kormánykommunikátornak lenni ahhoz, hogy az ember inkább hízelgő felvételekkel pakolja tele a szülőföldjét bemutató lelkesítő filmet, mint szupernyomasztó, durván pixeles lakótelepsarkokkal. De Branyó ennek ellenére sem hízeleg, ám olyan szeretettel mutatja be a lakótelepeket, mint mondjuk Gleb Kornilov Dnyeszter-menti rapper:

A Baranyecz által írt és előadott szám erejét leginkább a benne megszólaló, sőt, ne kerteljünk kimondani, benne szlemmelő helyi lakosok adják. A prózaversként lecsapó sorok valósággal beleégnek a nézőbe. Van itt mindenféle helyi lakos. Például anyuka:

csendes fiatal pár nagyszerű hanggal:

Jó memóriájú élsportoló:

Fejben festő festőművész:

és szenvedélyes asszony is:

És amikor már azt hitted, hogy ez egy érzelmes vallomások egymásutánjából álló szám lesz, jön a grandiózusan We Are The World-ös befejezés, amikor az összes eddigi hősünk összegyűlik egyí nagy közös dalolásra:

Angyalföldön olyan lehet élni, mint egy musicalben!

Baranyecz egyébként a kerület ismert figurája. A kalandos életű volt bokszoló és egykori hajléktalan ebben az RTl-es reggeli műsorban mesélt arról, hogyan főz a rászorultakra:

Itt a Csaó, Darwinban énekli az Eddától a Kört:

Merthogy Branyó leginkább zenész, méghozzá rocker meg blueser, ez itt a Branyó Experience egyik legnagyobb slágere, a Lotyó, a rétes és a sörétes, amiből kiderül többek között, hogy a mester jó az ágyban, amit 4500-an tanúsíthatnak:

Ez pedig a Radics Béla emlékére átírt Hey Joe branyósítva:

Branyó ugyanis Radics gitáros országos cimborája volt, zenéltek, ittak és buliztak is együtt. Ebben a jó kis interjúban nyilatkozta Baranyecz, hogy

nem akarok második Radics Béla lenni, hanem inkább első Branyó. Pedig az ő oldalvizén messzire lehetett volna jutni.

(A tippért örök hálám az ezekmennek-nek!)