A 60 éves K. Sándor meg akarta fojtani az anyját

bűnügy
2016 február 19., 12:42
comments 77

A budakeszi K. Sándor tegnap 18 óra körül otthon az ágyban ülő édesanyját fekvő helyzetbe lökte, majd az arcára egy párnát szorított, és azzal fojtogatta, közben fenyegette, hogy megöli.

A nő védekezett, így ki tudott szabadulni a fia szorításából.

Ekkor K. Sándor több alkalommal megütötte az asszonyt és azt kiabálta, hogy még az éjszaka úgyis meg fogja ölni.

A sértett ezután a szomszédoktól kért segítséget, a rendőrök elfogták a 60 éves férfit, és őrizetbe vették.

Ellene emberölés kísérlete miatt nyomoznak. (police.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.