Már Pekingben él a legtöbb milliárdos a Földön

külföld
2016 február 25., 05:32
comments 34

Legalábbis egy sanghaji vállalat, a Hurun szerint, amelyik havonta közli a Forbes-hoz hasonlóan a világ leggazdagabb embereinek listáját.

Legfrissebb adataik szerint Pekingben száz dollármilliárdos él jelenleg, addig New Yorkban csak 95. A mostani jelentés pár hónappal követte azt a bejelentést, mely szerint Kínában most már több milliárdos él, mint az Egyesült Államokban. 

A kínai elit elképesztő tőkekoncentrálódása mögött a kínai tőzsde elmúlt években végbement deregulációja áll. Ez lehetőséget teremtett óriási egyéni vagyonok összerakására, igaz, a közelmúlt kvázi-összeomlásai azt is megmutatták, hogy milyen életveszélyes kockázatai is vannak mindennek. 

A Hurun állítása szerint számításaik a január 15-ei tőzsdei adatok állását tükrözik, azaz az eredménybe beleszámították a kínai tőzsde féléves mélyrepülését. 

Peking úgy tudott az élre kerülni, hogy tavaly 32 új milliárdos bukkant fel a városban, míg New Yorkban csak négy. Az összesített lista harmadik helyén Moszkva áll, 66 milliárdossal, majd Hongkong és Sanghaj jön, 64 és 50 nagyon gazdag emberrel. 

Kína leggazdagabb embere, az ingatlanmágnás Wang Jianlin viszont világviszonylatban csak a 21-eik helyre fért fel. (AP)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.