János már negyedik hónapja hiába vár arra, hogy a kormányhivatal eldöntse, vajon egy levágott kéz miatt járhat-e neki is fogyatékossági támogatás.

Sajnos az is előfordulhat, hogy a 72 éves csontrákos férfi már nem fogja megérni, mire döntés születik az egyszerűnek gondolt ügyében.

Mióta októberben beadta a kérelmét, csak egy szűkszavú levelet kapott, amiben a szíves türelmét kérik.

A kormányhivatalnak más dolga is akadt

2011-ben, a Széll Kálmán-terv meghirdetésekor a kormány azzal számolt, hogy a rokkanttá nyilvánított emberek közül akár 150 ezret is visszaküldhetnek dolgozni, ha elég szigorúak lesznek. Ezt akkor nem csak arra találták ki, hogy jól mutasson az akkori konvergencia programban, hanem nekiálltak a végrehajtásának is. 2012 januárjától komplex felülvizsgálatra köteleztek 195 ezer 57 év alatti szociális járadékost és III-as csoportú rokkantat. Két dolog gyorsan kiderült:

• Egyrészt a rokkantsági támogatásokat kapók túlnyomó része tényleg azért volt leszázalékolva, mert olyan rossz állapotban volt, hogy nem volt rá esély rá, hogy visszatérjenek a munkaerőpiacra. 
  
• Másrészt a rendszer nem képes feldolgozni ennyi esetet. 
  

Matolcsy György akkori nemzetgazdasági miniszter tervei szerint 2013 végéig kellett volna végezniük a felülvizsgálatokkal, de az ellenőrzéseket végző szakértői bizottságok tavaly év végén, öt évvel a kezdés után még mindig csak 144 ezernél tartottak 195 ezerből. 

A nagy csúszás miatt tavaly szeptemberben a kormány úgy döntött, hogy inkább már nyugdíjas orvosokat is bevet, csak hogy végre le tudják zárni az előző ciklusból a nyakukon maradt feladatot, mert közben a túlterhelt rendszernek valahogy az újabb kérelmeket is kezelnie kellene.

Nem ismernek egyértelmű eseteket

Jánosnál három éve állapították meg, hogy csontrákja van. Mivel tavaly már egy diónyi darab hiányzott a könyökéből, októberben amputálták a bal karját. Ez a cipőfűzője bekötésétől kezdve a tűzifa behordásáig rengeteg mindenben nehezítette meg az életét, a háziorvosa javasolta neki, hogy igényeljen fogyatékossági támogatást a legközelebbi kormányablaknál, ami valamennyit segíthetne a súlyos beteg férfinak és családjának.

A kormányhivatal két héten belül reagált, bár más dolgunk nem volt, mint közölni Jánossal, hogy az ügyét továbbították másodfokra a Szakértői Főosztályhoz, és szíves türelmét kérik.

Mikor a kormányhivatalnál érdeklődtünk, azt felelték, hogy nincs az a leépülés, amit ne továbbítanának a szakértői bizottságokhoz, mert ott ülnek az orvosok, akiknek ettől kezdve 50 napjuk lenne a kérelmek elbírálására. Csakhogy ezeknek az orvosi bizottságoknak még ott van a Matolcsy-korszakból rájuk maradt feladatuk is, így nem meglepő, hogy

János jóval a határidőn túl sem tud semmit arról, hogy számíthat-e a támogatásra.

A műtét után János állapota tovább romlott. Mióta legutóbb kiengedték a kórházból, már a hospice szolgálat kezeli.

Még azt is el tudnák fogadni, hogy egy hiányzó kar elbírálása tényleg 50 napig tart a bizottságnak, de eddig semmilyen tájékoztatás ne kaptak, hogy mire számítsanak, ha az államtól kérnek segítséget. 

„Tényleg nem szeretnék negatív lenni meg ellenséges, csak ilyenkor baromi ijesztő, hogy úgy tűnik, mintha tényleg arra játszanának, hogy a hétköznapi emberek azt gondolják, hogy teljesen megközelíthetetlen számukra egy ilyen intézkedést megsürgetni, esetleg csak egyszerűen érdeklődni.” 

- mondta János unokája arról, hogy nagyszülei mennyire kiszolgáltatottnak érzik magukat.

Felháborítónak tartja, hogy mivel a nagyszüleihez hasonló emberek a kormányhivataltól nem kapnak semmi információt, ezért a bosszankodáson kívül nem tudnak mást tenni addig, amíg az államigazgatásnak sikerül elbírálnia egy kar hiányát.