„A kiskorú prostituáltak nem fenyegetés és kényszer alatt, hanem önként válnak prostituálttá"

– ezt még Pintér Sándor belügyminiszter mondta 2010-ben. Schermann Mártát ez annyira felháborította, hogy úgy döntött, dokumentumszínházi formában dolgozza fel a gyermekprostitúció témáját. Ez lett az Árvaálom.

Felmérések szerint a prostituáltak nagy része valaha állami gondozott volt. Ez a darab is egy intézetben nevelkedett prostituált igaz történetét dolgozza fel. Az előadásban nyolc olyan lány is részt vesz, akik jelenleg az Esztergomi Gyermekotthonban élnek, nekik Márta és munkatársai már egy éve tartanak drámapedagógiai foglalkozásokat. Azt mondja, a közös munka először nagyon nehéz volt velük, mert a lányoknak bőven van gondjuk a magatartásukkal, de mostanra már fegyelmezetten tudnak együtt dolgozni. 

Az Esztergomi Gyermekotthon egy speciális igényű fiatalokat gondozó, zárt intézet, ahol 10-18 év közötti gyerekek laknak, kizárólag lányok. Azok a gyerekek, akiket a családjukból valamilyen okból ki kell emelni, először nyitott lakásotthonokba vagy nevelőszülőkhöz kerülnek, de vannak, akik ezeken a helyeken sem maradhatnak például a rossz magatartásuk vagy rendőrségi ügyeik miatt. Őket szokták áthelyezni az esztergomihoz hasonló zárt intézetekbe. 

Nemrég egy csomó újságíró lement Esztergomba, hogy megnézze, hol élnek az előadásban szereplő lányok, akik ott lent különféle performanszokat adtak elő nekünk, beharangozva, milyen lesz majd az előadás, amit március 17-én mutatnak be.

Az esemény eléggé letaglózott, de a lányokkal nem volt sok idő beszélgetni, pedig iszonyatosan kíváncsi lettem volna az életükre, ha már a színház ennyi mindent sejtet. Ezért pár nappal később újra leutaztam Esztergomba, hogy az intézetben lakó lányok egy kis csoportjával beszélgessünk, és elmesélhessék, miért kerültek be az intézetbe és milyen itt az életük.

„12 éves voltam, de nem ellenkeztem”

Az itt lakó lányok többsége 14 éves kora előtt találkozott nemi erőszakkal, drogfüggőséggel, prostitúcióval, iskolakerüléssel, az a szerencsés eset, ha nem az összessel. A történetek mind egyediek, de nagyon egyformák is, ezért most egyetlen történeten keresztül mutatjuk be, hogyan lehet bekerülni ebbe az intézetbe. Ez a történet bemutat minden gyakori elemet, amivel a lányokat rá lehet szedni, hogy elszökjenek otthonról, ezért az előadásba is belekerült.

„Nagyon megviselt a nevelőapukám halála, teljesen elcsúsztam, nem jártam iskolába, drogozni kezdtem, fel akartam vagdosni az ereimet is.”

A lány akit nevezzünk most Briginek, ezután került lakásotthonba, majd később a nagymamájához gyámság alá.

„A nagymamánál Facebookoztam, bejelölt egy 45 éves pali, akivel elkezdtünk beszélgetni, mondta, hogy milyen szép vagyok, mondta, költözzek hozzá, ő úgy fog kezelni, mint egy királynőt, ágyba hozza a reggelit. Megbeszéltük, hogy hol találkozunk, hogy elvigyen magával, és amikor a nagymamám elment fürdeni, felültem a biciklimre, és elindultam. Útközben találkoztam a nagybátyámmal, akinek azt mondtam, fagyizni megyek, persze nem hitte el. Hívta a rendőröket, és a megbeszélt helyen nem is az várt engem, akivel én leveleztem, hanem három férfi, akiknek, már előre eladott az, akivel én leveleztem, és vittek is volna ki külföldre. Mivel nagy volt a veszélye, hogy bosszúból megkeres és kivisz külföldre, gyorsított eljárásba javasoltak ide.”

Az eljárás tényleg gyorsan lezajlott, ahogy Brigi mondja, 

„12 éves voltam, de a rendőrök megállapították, hogy nem ellenkeztem, és ennyi volt.”

A lányok, akiknek volt részük benne, aggasztóan gyakran hozzák szóba, hogy teljesen

érthető volt, miért tetszettek meg egy 40 éves stricinek 12 évesen, hiszen testileg fejlettek voltak, 

és hogy náluk háromszor-négyszer idősebb férfiak mindig tudtak olyasmit nyújtani, amiért nekik teljesen megérte. Ruhákat, süteményt, két kedves szót, időnként pénzt.  Ezek a férfiak elhitetik a lányokkal, mindez teljesen oké. A lányok pedig olyan rossz körülmények között élnek, hogy egy szép ruháért hajlandóak lefeküdni náluk sokkal idősebb férfiakkal.

Az egyik lány szerint legalább az intézet fele úgy került ide, hogy a futtatójától rángatták el.

Az Éjjel-nappal Budapest tilos

Az intézetben szigorúak a szabályok, de senkit sem bántanak, az úgynevezett makarenkói pedagógia elvén nevelik a gyerekeket. A lányoknak szoros napirendjük van, reggel az ébresztő után suliba kell menni, a napi 5-6 tanóra után takarítás, szakkörök, egyéb programok következnek. Minden ajtó be van zárva az épületben, csak egy nevelő nyithatja ki, és rögtön be is zárja utánuk. Étkezésekkor csak akkor lehet elkezdeni az evést, amikor a nevelők azt mondják, jó étvágyat, és takarítani is nagyon sokat kell. De ezt a lányok nem bánják, 

mert érzik, hogy törődnek velük.

Az épületből csak az mehet ki, aki az ötlépcsős értékelési rendszernek (belépő, kezdő, alapozó, haladó, önálló) legalább a negyedik szintjén áll. Hogy ki milyen szinten van, azt havonta értékelik újra attól függően, ki hogyan viselkedett, szóval a szabadság a büntető-jutalmazó rendszerük legfontosabb eleme. Aki megkapja az önálló fokozatot, az egyrészt hazamehet a tanítási szünetekben, másrészt hétvégenként kaphat kimenőt 2 órára, amikor nevelő nélkül szabadon járkálhat a városban, kimehet a boltba.

A lányok mondják, hogy ilyenkor gyakran megtörténik, hogy valaki elszökik, és soha többé nem látják, de azért nem ez a jellemző, bár most az ő csoportjukban is pont van egy lány, aki szökésben van. Az intézetben amúgy 8 fős csoportokban élnek a gyerekek, és összesen 64-en vannak.

Sok gyereket ugyan a Facebookon találtak meg a korábbi bántalmazóik, de emiatt nem zárják el őket az internettől. Minden pénteken két órát internetezhetnek nevelői felügyelet mellett, tévézni pedig akár minden este lehet, de szappanoperákat és valóságshow-kat nem szabad nézni. Szappanoperákat azért nem, mert ahogy az egyikük mondja,

„valaki tényleg elhiszi, hogy Miguel eljön érte”,

az Éjjel Nappal Budapest pedig ezen kívül még azért is tilos, mert volt rá precedens, hogy 

„a Lali Pop éneklése vírusként terjedt az intézetben”.

A lányok elfogadják, hogy nem tehetnek meg mindent, amit csak akarnak, de ez a nyugodtság nem annak köszönhető, hogy le vannak szedálva, hanem annak, hogy a nevelők irtó jó munkát végeznek a lányokkal. Persze vannak, akiknek gyógyszert kell szedniük, de ez már a legvégső eset, ahogy a gyerekeket is csak akkor fogják le a tanárok, ha másképp nem nyugszanak meg. Erre a nevelők szerint gyakran szükség van, mert a gyerekek néha nem tudják visszafogni indulataikat és kárt tennének magukban vagy társaikban, de összességében úgy tűnt, hogy a lányok szeretik a nevelőiket, és hálásak nekik, hogy foglalkoznak velük.

„Nekem ez nagyon kellett, hogy talpra álljak”

A nevelők azt mondják, nagyon ritka, hogy amikor valaki kikerül innen és nevelőszülőkhöz vagy megint lakásotthonba kerül, olyan kiegyensúlyozott és boldog marad, mint az intézetben. Nem azért, mert a nevelői munka nem ér semmit, hanem mert lányok nagy részének a nevelőkön kívül általában nincsen senkijük, akikhez fordulhatnának. Nem akarják elkövetni ugyanazokat a hibákat, mint a szüleik, de sajnos sokan mégis ugyanúgy alkoholisták, drogfüggők lesznek. Akik futtatójuktól kerülnek be a rendszerbe, még veszélyeztetettebbek , mert az intézet elhagyása után, ha ismét ilyen környezetbe kerülnek, nem tudják megvédeni magukat, és újra prostituáltak lesznek. Van, hogy gyereket vállalnak, jellemzően azért, hogy helyrehozzák a szüleik hibáit, de ezzel beindíthatnak egy újabb ördögi kört, mert megfelelő támogatás nélkül előfordulhat, hogy saját sorsukra ítélik gyerekeiket. 

Ahogy észrevettem, ezzel az intézetis lányok is tisztában vannak. Pontosan tudják, milyen hátrányai vannak a prostitúciónak, mégis meg tudják magyarázni. Szerintük a legtöbb lány az intézet után

azért lesz prostituált, mert azt reméli, akkor szeretni fogják. 

A nevelők igyekeznek mindent megtenni, hogy a lányoknak megtanítsák, kivel érdemes barátkozni, kivel nem, és olyan értékeket közvetíteni, amiket otthon kaptak meg, mert nem egyértelmű mindenkinek, hogy lopni miért nem szabad. 

„Nekem ez nagyon kellett, hogy talpraálljak”

– mondja az egyik lány, akinek a szülei alkoholisták, ezért nem tudtak gondoskodni róla, így került nevelőszülőkhöz. Azt meséli, velük nem jött ki valami jól, ezért sokat csavargott, a barátnőjével plázáztak éppen, amikor leszólította őket az utcán egy 40 körüli férfi, akinek az egyik barátjával később pénzért feküdt le. Ezután került intézetbe.

Az intézet két év alatt, mióta itt van, rengeteg mindent tanított neki, de még így is fél, hogy mi lesz, ha úgy kerül ki innen, hogy nem tud feladni egy levelet vagy megfőzni egy levest. A csoport nevelőjének viszont nagyon hálás, időnként anyának szólítja, de tudja, hogy ezt nem teheti meg örökké.

A lányok tisztában vannak vele, hogy a helyzetük korlátozott, de vannak terveik. 

„Azok a gyerekek, akik ide kerülnek, nagyon megváltoznak”

– mondja az egyikük. Van, aki óvónő akar lenni és egyetemre akar járni, van, akinek nagyon komoly tervei vannak a művészettel, országos rajzpályázatokat nyert már meg, és most is egy rajzos suliba felvételizik. Aki nem is ennyire határozott, még az is tudja, hogy mondjuk fodrász vagy cukrász szeretne lenni, és abban mindannyian egyetértenek, hogy akármi van, soha nem mennének bele a prostitúcióba.