“Sir - Ez nem egy csillagász új üstökösről szóló bejelentése a Royal Society elnökének, hanem csak pár sor Caroline Herscheltől bátyja barátjának…”

Amikor 1797. augusztus 17-én kelt levelében Caroline Herschel bejelentette a Royal Society elnökének, John Banksnek legújabb felfedezését, a ma C/1797 P1 (Bouvard-Herschel) néven ismert üstököst, a levél nyelvezete mellőzte egy megilletődött, hivatalos bejelentés kliséit és a címzett és levélíró közti joviális viszonyról árulkodott.

Pedig az ekkor negyvenhét éves, német emigránsból királyi csillagásszá avanzsáló Caroline-t gyerekkora egyáltalán nem arra predesztinálta, hogy valamikor Bankshez hasonló tudósokkal informálisan levelezzen.

Caroline egy hatgyerekes hannoveri zsidó család egyik legfiatalabb gyermekeként látta meg a napvilágot 1750-ben, amikor a város ura a brit uralkodói cím mellett a hannoveri választófejdelem rangját is viselő II. György volt. Apja, Isaac a hannoveri Gyalogos Gárda zenésze, aki gyerekei többségét is zeneszeretetre nevelte. Isaac gyakori távollétében az effektív családfő szerepét a gyerekek anyja, Anna töltötte be, aki fiait, különösen az elsőszülött Jacobot ajnározta, míg Caroline-nal különösen mostohán bánt, a legkisebb hibáért is veréssel büntette, gyakorlatilag cselédként kezelte. A kislányt csak William bátyjához fűzte bizalmas viszony, így 1756-ban, a hétéves háború kitörésekor számára különösen traumatikus volt, amikor apját és két idősebb bátyját a hannoveri gárda tagjaként Angliába vezényelte az uralkodói parancs. És bár nem sokkal később visszatértek, Hannover francia megszállása elől William ismét Angliába menekült. Itt hamarosan a gárdát elhagyva, zenészként szerzett magának megbecsülést és mindössze néhány éven belül zenetanárként biztosított magának tisztes egzisztenciát az angol kulturális élet egyik központjának számító Bath-ban.

Ide vette aztán magához, apjuk halála után, 1772-ben húgát, aki ekkor még alig pár szót tudott angolul és bár tudásszomja szinte csillapíthatatlan volt, szinte nem létező taníttatása és előnytelen külseje úgy tűnt, hogy ambíciójának gátat szab. Az ötéves korában elkapott feketehimlő egy életre az arcán hagyta nyomát, majd az alultápláltság és a kislányt tizenegy éves korában leterítő, nem megfelelően kezelt tífusz következtében a növekedése is megakadt. A Bathba költözés azonban egy új élet lehetőségét villantotta fel előtte, amit habozás nélkül megragadott.

Szorgalmas énektanulás mellett bátyja háztartásvezetője és asszisztense lett, aki nélkül valószínűleg William sosem tudta volna kiélni saját csillagász ambícióit.

Apjuk, bár maga sosem fontolgatta komolyabbann a tudományos pályára való lépést, belenevelte az asztronómia szeretetét gyerekeibe. Hideg, de tiszta hannoveri éjszakákon együtt nézték a csillagos eget, közösen fedezték fel a csillagképeket. Bathban aztán Williamnek lehetősége nyílt, hogy a nappali zeneórák után éjjel, autodidakta módon csillagásznak képezze ki magát. Az égre hatalmas kottaként tekintett (és sok felfedezésénél jelentett később nehézséget, hogy nem a kor elfogadott koordinátáit használta), aminek hamarosan ő lett az egyik legalaposabb ismerője. Ez részben annak is köszönhető, hogy felismerte, a kor tipikus lencsés (refraktor) távcsövei nem képesek a megfelelő felbontásra, hogy az égbolt részleteit feltárják, a tükrös (reflektor) távcsövek pedig túl kicsi tükörrel rendelkeznek ahhoz, hogy igazán kiaknázódjon a bennük rejlő lehetőség. Így időt, pénzt és energiát nem kímélve maga tanulta meg, miképp lehet megfelelő görbületű acél tükröket csiszolni, hogy megépítse a kor egyik legjobb, hét láb hosszúságú newtoni távcsövét. Herschel megszállottságára jellemző, hogy az első saját készítésű távcsöve tükrét végül tizenhat órán keresztül folyamatosan csiszolta, miközben húga etette és itatta. Ekkorra már mindketten háttérbe szorították zenészi ambícióikat (pedig Caroline előtt végül a szólóénekesi pálya is megnyílhatott volna) és csak a csillagászatra koncentráltak. A távcső azonban bőven beváltotta a hozzá fűzött reményeket.

Előbb ifj. William Watson, a bathi Filozófiai társaság elnöke figyelt fel a bogaras német csillagászati ambícióira, majd rajta keresztül Herschel híre eljutott John Bankshez és a Királyi Csillagászhoz, Nevil Maskelyne-hez. Utóbbi, bár miután személyesen megtekintette a házi készítésű távcsövet, elismerte Herschel képességeit, szkeptikusan fogadta annak első eredményeit, melyek a Holdon húzódó erdőkről és potenciális városokról szóltak. Ez az óvatosság volt annak is az oka, hogy több hétig húzódott később, amíg Herschel első igazán jelentős felfedezését, az Uránusz leírását 1781-ben Maskelyne elfogadta. Pedig az igazán világszenzáció lett, az angol asztronómia igazán fontos fegyverténye, hiszen Ptolemaiosz óta, azaz több mint másfél évezrede nem volt új bolygó felfedezésére példa. Az Uránusz (vagy ahogy először Herschel az uralkodó tiszteletésre nevezte, Georgium Sidus) megtalálásával egyszerre kétszeresére nőtt az ismert Naprendszer átmérője, a bolygó felfedezése a romantikus kor tudományának ikonjává vált. A csillagászat iránt érdeklődő (ekkor még nem őrült) III. György Herschelt személyi csillagászának fogadta, ami elegendő jövedelmet biztosított, hogy a Herschel testvérek ezután csak a szenvedélyüknek éljenek. Elhagyták Bath-t és Windsor közelébe (előbb Datchetbe, majd Slough-ba) költöztek, ahol egyre nagyobb távcsövekkel vizsgálták a kozmoszt. A távcsőkészítés ekkorra hobbiból már mellékfoglalkozássá nőtte ki magát és jövedelmük jelentős része származott a 7 és 10 láb hosszúságú távcsövek gyártásából és értékesítéséből. Még így is, amikor William évekkel később megépítette kora egyik csodájának számító, behemót, 40 láb (kb. 12 m) hosszú teleszkópját, szokatlan módon a király páratlanul bőkezű, több ezer fontra rúgó adományára volt szüksége.

Az Uránusz világhírűvé tette, de ezzel még messze nem volt vége Herschel felfedezéseinek:

bebizonyította a látható fényen kívüli, infravörös sugárzás létét, kettős csillagok és csillagködök ezreit írta le s ezzel párhuzamosan fokozatosan lebontotta a korábban uralkodó, az égre mintegy változatlan boltozatra tekintő kozmoszképet. Herschel ráérzett, hogy a csillagok változnak (születnek és meghalnak), megmutatta, hogy a Nap nemhogy a galaxis közepén nincs, de még a Tejút is csak a látható világegyetem egyik szélső pontján helyezkedik el. Ráadásul a nagyon messziről jövő fény sokkal korábbra tette a világegyetem keletkezését, mint az akkor elfogadott hatezer év volt. Herschel radikális felfedezései a kor legjelentősebb művészeit és tudósait egyaránt befolyásolták, nem csoda, hogy Newton mellett az egyik legjelentősebb angol tudósnak tartották (aki még azzal sem sokat csorbított a hírnevén, hogy a lakott Hold után egy késői cikkében a Napnak hűvös, intelligens lények által lakott magot vizionált).

Mindeközben Caroline előbb William hűséges asszisztenseként, majd önállóan is elismert üstökös-vadászként építette a karrierjét. Bátyjától 1783-ban egy különösen nagy fényérzékenységű teleszkópot kapott ajándékba, amellyel, ha ideje engedte, az égboltot mozgó objektumokat keresve pásztázta. Kitartását 1786 augusztus elsején koronázta először siker, amikor William távollétében fedezte fel a ma C/1786 P1 (Herschel) néven ismert üstököst. Ezt számos újabb felfedezés követte, míg végül “Miss Herschel” korának egyik legjelentősebb üstökös-felfedezője lett, akinek munkáját a francia Charles Messier-éhez mérhetjük.

Közben fokozatos anyagi függetlenségre is szert tett, mert a 40 lábas teleszkóp építése közben William fix fizetéssel rendelkező asszisztensévé vált, akinek jövedelmét a király biztosította. Az 50 fontos fizetés, bár fele csak annak, amit egy hasonló pozícióban dolgozó férfi várhatott volna, mégis sokkal több, mint amit a nők ebben az időben általában kaphattak, és ami még fontosabb, egy szociális forradalom előszele volt:

ez volt az első hivatalos fizetés, amit női kutató kapott Nagy Britanniában.

A Herschel testvérek közti, néha már-már zavarbaejtően közeli kapcsolat 1788 táján megrendült. William ekkor házasodott össze a szomszédos falu egyik gazdag özvegyével, Mary Pittel és Caroline nehezen tudta megemészteni, hogy többé nem ő háztartás vezetője. A friss házasoktól külön költözött és bár továbbra is ellátta az asszisztensi feladatokat William mellett, fokozatosan saját jogán is elismert csillagász lett. A kor számos tekintélyével folytatott hosszas levelezést, hamarosan szoros barátság kötötte Maskelyne családjához (akinek a házában vendégeskedve írta ominózus 1797-es levelét is John Banks-nek).

A sógornőjével való viszony csak unokaöccsének, John Herschelnek a születése után rendeződött. Caroline rajongással szerette a fiút (aki később maga is neves matematikus és csillagász, a Royal Society elnöke lett), s az a teljes bizalmával viszonozta ezt.

William 1822-es halála után Caroline váratlanul visszaköltözött Hannoverbe, pedig lényegében a fél évszázad alatt, ami eltelt az eljövetele óta, nem is utazott oda. Élete utolsó két évtizedét itt töltötte, John-nal levelezett hosszasan és emlékiratait rendezte. Bár az aktív csillagászattal már felhagyott, korábbi munkájáért 1835-ben a Royal Astronomical Society egyik első női tagjának választották. 1828-ban megkapta a Royal Astronomical Society aranymedálját, majd 1846-ban a porosz uralkodó kitüntetését.

Női üstökös-vadászként azóta csak Carolyn Shoemaker tett túl rajta, de mivel ő jópár felfedezését fényképek alapján tette, a szabad szemmel leírt üstökösök rekordja továbbra is Caroline Herschelé.

(A poszt Richard Holmes “The Age of Wonder” című könyve alapján született.)