Harminc éve állított aljas csapdát a Lánchídnál a rezsim az ellenzéki tüntetőknek

2016 március 15., kedd 4:56

Harminc éve zajlott a városban a később a rendszerváltás egyik szimbolikus eseményévé átlényegült,

a lánchidi csatába torkolló

felvonulás. Az akkori események egyik résztvevőjével beszéltem, aki annyiban lehet érdekesebb a korábbi megszólalóknál, hogy nem a demokratikus ellenzék, hanem a hatalom egy érdeklődő tagjaként volt jelen az eseményeken.

Az 1986-os felvonulás nem volt előzmények nélküli. Bár március 15-ét még a Rákosi-rendszerben hétköznappá minősítették vissza, és ez lényegében a Kádár-rendszer egésze alatt így maradt, a hetvenes évek legelejétől rendszeresek voltak az alternatív ünnepségek. Az első 1971-ben volt, de ekkor még csak annyi történt, hogy pár ismeretlen kigyomlálta a vörös zászlókat a nemzeti színűek közül a Március 15. téri Petőfi-szobornál. 1972-73-ban már több száz fős felvonulások voltak, amiket a karhatalom nagy erőkkel oszlatott fel - 1972-ben a Várban, 1973-ban az akkor Felszabadulás térnek hívott Ferenciek terén verték szét a tüntetést.

Az erőszakos fellépés hatására tíz év szünet jött - ezzel párhuzamosan alkotta meg az egypártrendszer a Forradalmi Ifjúsági Napokra keresztelt rendezvénysorozatot, ahol március 15-ét a Tanácsköztársaság kikiáltásának március 21-i és a felszabadulás április 4-i évfordulójával egybemosva próbálták rendszerbarátabbá tenni az ünnepet.

Figyelő szemek előtt visszafogták magukat

"Ezek egy darabig be, illetve kitöltötték az ünnepet" - mesélte ezekről visszaemlékezőnk, aki a budapesti pártbizottság propagandistájaként a szervezésükben is részt vett addig, amíg 1984-ben be nem sokallt azon, hogy a pártvezetés belekötött a Nemzeti Múzeumnál felállított díszletbe, keveselve belőle a vörös színt. Így 1985-ben már érdeklődő civilként ment el megnézni az 1983-ban újraindult, addigra már kialakult menetrend szerint működő alternatív ünnepséget, és vonult a Petőfi-szobortól a Batthyányi-örökmécsest érintve a Várba.

1985-ben a menet viszonylag zavartalanul mozoghatott, a rendőrök csak némán biztosítottak - mint később kiderült, az ekkor Budapesten rendezett Európai Kulturális Fórum miatt volt ennyire visszafogott a hatalom. 1986-ban már nem voltak ennyire visszafogottak.

"1986-ra Kádárék erőre kaptak. Jött a győzedelmes XII. Kongresszus, a nagy gyorsítás ígérete. Ugye a gorbacsovi glasznoszty, peresztrojka mellett volt egy harmadik jelszó,  az uszkerényie, a gyorsítás. Az öregek ezt értették csak meg. Persze az erőrekapás a keményvonalasok előretörését is jelentette. Várható volt egyrészt az alternatív megemlékezés, és erre valamiféle reakció" - mesélte visszaemlékezőnk.

Már délben balhé volt

1986. március 15-én valóban a korábbiaknál komolyabb ellenzéki megemlékezés volt, ami a szokásos esti séta helyett már dél körül elkezdődött. A Beszélő korabeli beszámolója szerint a Petőfi-szobornál gyülekező háromezres tömeg szavalva, dalolva indult el az Apáczai Csere János utcán a Kossuth-szoborhoz, majd onnan a Batthyány-örökmécsesig, majd a Margit-hídon át a Bem szoborhoz. Onnan a Batthyány tér felé vették az irányt, ahol már rendőrsorfal várta és zárta körül őket. Tömeges igazoltatások kezdődtek, sokak személyijét elvették.

Este hétkor aztán újra összegyűltek pár százan a szokásos találkozóhelyen, a Petőfi-szobornál. A Beszélő akkori beszámolója szerint a résztvevők a Váci utcán át indultak az örökmécseshez. "A Vörösmarty téren a szökőkútnál a szokásos éneklés kezdődik el, de csak halkan, szelíden, mintha a félelem szorongatná a torkokat" - írta a lap.

"Érezni lehetett a levegőben a feszűltséget. Nekem feltűnt pár ismerős rendőrtiszt a tömeg környékén, meg a kíbereket (ügynököket) is kiszúrta az ember. Motoros rendőrök cikáztak a Belvárosban" - meséli visszaemlékezőnk. A karhatalom lezárta a Lipótvárost, csak a József Attila utcát hagyták szabadon, a Lánchíd felé terelve a tömeget. "Az egyik BRFK-s alest kérdeztük, hogy merre zárnak. A kormányzati negyedbe nem engedjük a tüntetőket, erővel feloszlatjuk, jött a válasz. Merre nem zártok? Buda fele" - mesélte. Mivel 1985-ben és előtte az esti felvonulást mindig a Várban enyésztették el, azt gondolták, hogy arra békében el lehet menni. A menet élén haladók ki is adták az utasítást, hogy irány Buda. A Beszélő beszámolója szerint 

"az élen azt mondják, és lehetséges, hogy az információ Nagy Imrétől* ered: a hídon nyugodtan átmehetünk".

*Nagy Imre, a KISZ KB későbbi főtitkára ekkor még csak egyetemi titkár volt. Visszaemlékező forrásom szerint Nagy nem volt ott a Lánchídnál, a korabeli beszámolóban a kiszes és a jogi karon jó kapcsolatokkal bíró Nagy Mihállyal keverhették össze.

"Még az sem tűnt fel, hogy miért ennyire kevés az autó a Roosevelt téren" - mesélte visszaemlékezőnk, aki aztán a híd közepe táján gyanút fogott. "A Lánchíd egyharmadánál nekem nagyon büdös lett a helyzet. Senki se jön szembe, se autó, se gyalogos. Átrohantam a hídon, ami üres volt, és a Clark Ádám teret látva kiderült a miért".

A Clark Ádám tér összes kijáratát rendőrök zárták el, és felsorakozott egy századnyi rohamrendőr is. "Ha ezek megindulnak, akkor pánik, Dunába ugrás, borzalom" - gondolta visszaemlékezőnk, aki ekkor előrerohant és az aparátusi igazolványát mutogatva a parancsnokot kereste. "Ekkor valaki megfogta a vállam hátulról és elhangzott életem egyik felemelő mondata:

Elvtikém, rohamrendőrnek ne mutogassa az igazolványát, mert kettétépi és megeteti magával".

A tömeg ekkora a híd végéhez közeledett, de a rohamrendőröket látva megtorpant. Visszaemlékezőnk a térről ezt nem láthatta, de a Beszélő tudósítása szerint ekkor a híd másik végét motoros rendőrök zárták le, így Pest felé is csak a rendőrsorfalon, a személyi elkobzása után lehetett kijutni. "Gumibotok sújtanak le arra, akinek nem tetszik a képe, néhányunkat meg azért verik el, mert nincs mit odaadniuk, hisz már délben elvették a személyit tőlük" - írják.

A Clark Ádám téren, ha lehet, még zavarosabb a helyzet. "Az Alagút után a buszokat is leállították, a leszálló utasok pedig kiváncsiskodtak, nézelődtek, közülük is sokaknak elvették a személyijét. Ez azért volt szerencsés, mert reggel a Hámori (Csaba, Kisz-főtitkár) helyettese, a Szandtner Iván jó érzékkel kikérte a névsort a BM-től, és sok gyerekre azt mondta, hogy a négyes busszal jöhetett" - mesélte visszaemlékezőnk, aki szerint szerencsére eddigre "a slampos diktatúra már egy rendes oszlatáshoz is gyenge volt, illetve a hatalom megosztott volt, mert a keményvonalasokat tulajdonképpen mindenki utálta".

De ami aznap este történt, az "aljas csapda volt, rendőrileg is egy őrült baromság".

(A Beszélőből vett idézeteket a Múlt-kor a Lánchidi csata 25. évfordulóján közölt cikkéből vettem. a címlapkép a Fortepanról van.)