Véget ért a történelem: jogerősen elítélte a bíróság Dávid Ibolyát és Herényi Károlyt az UD Zrt.-ügyben

politika
2016 március 18., 11:22
comments 108

Jogerősen bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett kényszerítésben Dávid Ibolya és Herényi Károly volt MDF-es politikusokat az UD Zrt.-üggyel  pénteken a Fővárosi Törvényszék, és 

megrovásban részesítette őket.

A bírósági tárgyalást követően Herényi Károly újságíróknak arról beszélt, az ítéletnek semmi köze az igazsághoz, és megítélése szerint már a vádak is hamisak voltak, ezért csak rossz ítélet születhetett. Herényi szerint az a tanulsága, hogy minden magyar állampolgár retteghet, ha egy tudomására jutott bűnüggyel a nyilvánossághoz fordul, mert őt fogják meghurcolni.

A hír nagyjából eddig tart, a többi történelem:

Dávid Ibolyát, az MDF egykori elnökét és Herényi Károlyt az ügyészség kényszerítéssel vádolta. A vád szerint a két egykori MDF-es politikus egy titokban rögzített hangfelvétel nyilvánosságra hozásával fenyegette meg 2008 szeptemberében Almássy Kornélt, aki ennek hatására visszalépett attól, hogy az MDF elnökjelöltje legyen.

A hangfelvétel miatt korábban már folyt büntetőeljárás, akkor Dávid Ibolya és Herényi mellett vádlott volt Szilvásy György, a Gyurcsány-kormány titkosszolgálatokat irányító minisztere és Tóth Károly, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának egykori szocialista alelnöke.

A személyes adattal visszaélés miatt indult büntetőügyben a Pesti Központi Kerületi Bíróság 2012-ben nem jogerősen mind a négy vádlottat felmentette a vádak alól, de 2013 januárjában a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék hatályon kívül helyezte a korábbi döntést, és új elsőfokú eljárást rendelt el három vádlottnál, csak Tóth Károly felmentését emelte jogerőre. A megismételt eljárásban a törvényszék utasítására különválasztották Szilvásy György, illetve Dávid Ibolya és Herényi Károly ügyét, és a két MDF-es politikust már kényszerítéssel vádolták meg.

A megismételt elsőfokú eljárásban tavaly szeptemberben a PKKB bűnösnek mondta ki a két politikust, és már akkor is megrovásban részesítette őket. 

A bíróság megállapította: máig ismeretlen forrásból kerültek Dávid Ibolya birtokába lehallgatási anyagok, amelyeken többek között az UD Zrt. biztonságtechnikai cég egyik akkori vezetője, Tóth János beszélt Csányi Sándornak, az OTP elnök-vezérigazgatójának arról, hogy Tombor András vállalkozó információkat akar gyűjteni Dávid Ibolya ellen, hogy el tudják távolítani az MDF éléről.

 Egy másik felvételen pedig az UD Zrt. másik vezetője, Horváth József beszél arról Tombor Andrással, hogy „poloskátlanítani" kellene Almássy Kornél házát.

A bíróság szerint Dávid Ibolya a lakásán Herényi Károllyal és Somogyi Zoltán tanácsadóval abban állapodott meg, hogy másnap Dávid Ibolya Csány Sándorral, Herényi Károly pedig Tombor Andrással találkozik, hogy tájékoztassák őket a megszerzett felvételekről, Almássy Kornélt pedig választás elé állítják: vagy lemond, vagy nyilvánosságra hozzák a felvételt.

Igen ám, de Almássy Kornél értesült a felvétel létezéséről, és sajtótájékoztatót hívott össze, ahol arról beszélt

  • közvetítők útján megzsarolták, hogy lépjen vissza az elnökjelöltségtől, 
  • lépjen ki a pártból 
  • és mondjon le parlamenti mandátumáról, 

különben belekeverik a titkosszolgálati botrányba.

Ezután Dávid Ibolya is tartott egy sajtótájékoztatót, amelyen a Csányi-Tóth-beszélgetés hanganyagának leiratát nyilvánosságra hozta. Közölte azt is, hogy Almássy érintett lehet a személyére vonatkozó adatgyűjtésben. Almássy Kornél másnap, 2008. szeptember 13-án visszalépett a jelöltségtől.

Túlléptek a közérdek érvényesítésén

Az ítélet ellen az ügyészség súlyosításért, pénzbüntetés kiszabásáért fellebbezett, a védők felmenésért. Pénteken a Fővárosi Törvényszéken Herényi Károly az utolsó szó jogán arról beszélt, politikailag motivált koncepciós per indult ellenük, és tulajdonképpen akkor követtek volna el bűncselekményt, ha nem hozzák nyilvánosságra a hangfelvételt.

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú ítéletet. A bíróság szerint az elsőfokú bíróság megfelelően felderítette a tényállást, és abból megalapozottan vont le következtetést a vádlottak bűnösségére.

A törvényszék egyetértett az elsőfokú bírósággal abban, hogy Dávid Ibolya és Herényi Károly miatt vetődött fel Almássy tanácsadóiban, hogy lépjen vissza a jelöltségtől. A bíróság szerint egyértelmű az is, hogy a vádlottak közvetítők útján fejtették ki a fenyegető magatartást.

A bíróság hangsúlyozta: 

elismert közérdek fűződik a pártok demokratikus működéséhez, ezért nem kifogásolható, ha a politika résztvevői az őket ért sérelemmel a nyilvánossághoz fordulnak. 

De ha a jogsérelmet arra is felhasználják, hogy a saját személyes érdekeit is érvényesítsék, akkor számolniuk kell a büntetőjogi felelősségre vonással. 

A bíróság szerint a vádlottak túlléptek a közérdek érvényesítésén, amikor egyéni érdekeket érvényesítettek, meg nem engedett módon. 

(MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.