Juncker és Orbán kínos kézfogása már a múlté, Castro és Obama mindenkit maga alá gyűrt

Fontos címet vettek el Orbán Viktortól és Jean-Claude Junckertől, mostantól nem az ővék a világ legkínosabb kézfogása. Az Európai Bizottság elnöke tavaly januárban húzta ki kezénél fogva a magyar miniszterelnököt, a jelenet az egész világot bejárta, mindenféle éves toplistákra is felkerült. 

Most viszont itt az új császára a kellemetlenkedő politikusoknak: Raúl Castro kubai elnök és a Kubába érkező Barack Obama adott elő egy teljesen megmagyarázhatatlan műsorszámot. 

Nem is teljesen egyértelmű, mit akartak csinálni, de ez lett belőle:

A dolog már csak azért is érdekes, mert ez nem is első nyilvános kézfogása volt a két vezetőnek. Egy összamerikai fórumon egy évvel ezelőtt már kezet fogtak, az akkor történeti tett volt és mégis képesek voltak normálisan kivitelezni, és Obama mostani látogatása során is találkoztak már, ami szintén nem zárult ilyen kellemetlenül:

A mostani bénázást esetleg az magyarázhatja, hogy eléggé beszólogatós sajtótájékoztatót tartott a két államfő, ahol a barátságos hangulat ellenére elég nyíltan üzentek egymásnak. 

Obama ugyanis arról beszélt, hogy  Egyesült Államok továbbra is az emberi jogok és a demokrácia mellett fog kiállni Kubában.

Az amerikai elnök a sajtótájékoztatón elmondta, a kubai államfővel hétfői találkozójuk keretében őszinte és nyílt tárgyalásokat folytattak az emberi jogokról . Obama azonban leszögezte, a két ország közötti kapcsolatok egy csapásra nem változhatnak meg.

Raúl Castro arról beszélt, hogy Kuba és az Egyesült Államok között mindig lesznek nézetkülönbségek az emberi jogok kérdését illetően, és Washington kettős mércét alkalmaz ezen a téren. Kifejtette, hogy szerinte az amerikai szankciók és a guantánamói amerikai haditengerészeti támaszpont megléte továbbra is akadálya a két ország közötti normális kapcsolatoknak. A kubai államfő üdvözölte az eddigi amerikai kereskedelmi és utazási könnyítéseket, ugyanakkor további hasonló lépéseket sürgetett Washington részéről.

Az amerikai elnök elmondta, a szigetország elleni embargó véget fog érni, de nem tudni, hogy mikor. Úgy értékelte, hogy az embargó megszüntetésének üteme részben attól függ majd, hogy milyen gyorsan lehet felszámolni az emberi jogok területén fennálló nézeteltéréseket. Ettől függetlenül bejelentette, az amerikai légitársaságok még az idén közvetlen légi járatokat indítanak Kubába.

Obama szerint Kuba sorsát a kubaiak fogják meghatározni és nem az Egyesült Államok, mindazonáltal egyértelművé tette, az Egyesült Államok továbbra is az emberi jogok és a demokrácia mellett fog kiállni Kubában. 

Az amerikai elnök annak a meggyőződésének is hangot adott, hogy a két ország közötti kapcsolatok normalizálása elhúzódik a jelenlegi kormányzat hivatali ideje utáni időszakra.

A sajtótájékoztatót nemcsak az tette különlegessé, hogy az amerikai és a kubai elnök közösen tartotta, hanem az is, hogy Raúl Castro - nyilatkozatán kívül - tőle szokatlanul újságírói kérdésekre válaszolt. A kubai államfő azonban láthatóan rosszul viselte, amikor egy amerikai televíziós riporter politikai foglyokról kérdezte. Castro vehemensen tagadta, hogy a szigetországban politikai foglyok lennének. "Vannak-e politikai foglyok (Kubában)? Azonnal adjon nekem egy listát, hogy kiengedjem őket ... Adja meg nekem a nevét vagy a nevüket. Ha vannak ilyen foglyok, szabadok lesznek, még mielőtt leszáll az éj".

Obama az ABC amerikai hírtelevíziónak elmondta: még hétfőn bejelenti, hogy a Google megállapodást kötött a kubai hatóságokkal a szélessávú internet és a vezeték nélküli internetkapcsolat bővítéséről, illetve kiépítéséről.

Az amerikai elnök kedden beszédet mond a kubai televízióban, a beszédet az egész országban közvetítik. Obama ezen kívül megtekinti az amerikai Tampa Bay Rays és a kubai nemzeti válogatott közötti baseball-mérkőzést. (Buzzfeed, MTI)