Tudta, hogy Trump egyik vezető tanácsadója korábban a Maffiának dolgozott?

Egészen különös történet kezd kibontakozni Donald Trump egyik vezető tanácsadójáról, Felix Saterről, akiről az AP decemberben írta meg, hogy

úgy lett Trump vezető tanácsadója és irodaszomszédja a republikánus elnökjelöltségre legesélyesebb üzletember főhadiszállásán, hogy Trumpnak tudnia kellett róla, hogy korábban a Maffia részvénycsalásában is érintett volt.

Az AP ezt egy, a bíróság megsértése miatt indított perből tudta meg, amit két ügyvéd, Drederick Oberlander és Richard Lerner ellen indítottak azért, mert a bíróság szerint nyilvánosságra hozták a Sater bűneiről és az azokat megváltó hatósági együttműködéséről szóló, egykor titkos iratokat.

Na, ennek a Lerner és Oberlander elleni pernek az anyagait is zárolta a bíróság, majd az AP kérévényét is, amiben a zárolás feloldását kérték. És hogy a helyzet még bonyolultabb legyen, ezután még zárolták a New York Times kérését, amiben az AP zárolt kérése zárolásának feloldását kérvényezték. Azóta az AP és a Times kérvényének zárolását feloldották, de azzal a kitétellel, hogy az azokra érkező válaszokat automatikusan zárolják.

És ha ez még nem lenne elég bonyolult, a zárolásról érdeklődők érdeklődését zároló bíró, Brian M. Cogan most az amerikai kormányhoz fordult, hogy védje meg Satert viselt dolgai nyilvánosságra hozatalától, mert ha nem teszi, akkor április 18-án, amikor ítélnie kell az iratok nyilvánosságáról, ezt úgy fogja értékelni, hogy a kormányt nem érdekli Sater sorsa.

Akiért azért annyira nem kell aggódni, mert egykori védője, Leslie Caldwell most az igazságügyi minisztérium büntetőjogi osztályát vezeti. Ő azt állítja, hogy Sater együttműködése a maffiaügyben "életbevágóan fontos nemzetbiztonsági érdek volt, mely ha nyilvánosságra kerül, veszélybe sodorhatja".

A bonyolult történetben jelenleg a sok zárolásra tekintettel nehéz tisztán látni, de ez a lényegen alig változtat valamit:

Donald Trump, a potenciális elnökjelölt, akinek novemberben arra is esélye lehet, hogy az Egyesült Államok elnökévé válasszák, egy, korábban a Maffiának dolgozó embert alkalmazott vezető tanácsadóként.

(Via AP)

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.